Mindennapi volt egy-egy falusi portán az a mozdulat, ahogy mosogatás után kiloccsantották a vizet a tálból – akár a virágokra, akár a sáncba vagy akár az útra is, hogy ne porozzon. Külön szertartásnak láttam az akkori mosogatásokat: előkészítettük a helyet, elővettük a tálakat, vizet melegítettünk, sorrendbe tettük a poharakat, csuprokat, tányérokat, evőeszközöket, végére hagyva a lábasokat, fazekakat s a legszennyesebb dolgokat. Egyik tálban vegyszeres vízzel lemostuk, másikban elöblögettük. Ha szükséges volt kétszer öblítettünk, majd hagytuk, hogy a víz lecsöpögjön róla. Ha más dolgunk nem volt, akkor eltörölgettük, ha volt, akkor magától megszáradt.
Ez az emlék egy bibliai rész olvasásakor jutott eszembe: Jeremiás siralmai 2,19b olvastam: „öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt”. Sokan és sokszor tapasztaljuk, hogy megtelik időnként a szívünk. Csordultig telik fájdalommal, bánattal, békétlenséggel, útkereséssel, félelemmel, de örömmel, jó érzéssel és szeretettel is – egyszóval nehéz vagy szép érzésekkel. Milyen jó, ha ilyenkor van egy bizalmasunk – jó barátunk, szülőnk, hittestvérünk, gyermekünk, papunk, akinek elmondhatjuk mindazt, ami a szívünkön van. Aki meghallgat feltételek nélkül, aki megvigasztal, és aki osztozik érzéseinkben. Áldott az az ember, akinek ilyen felebarátja van!
Unitárius hívőként nincs okunk az aggodalomra, ha nincs mellettünk olyan, aki meghallgat, aki ráér, aki megért. Mert egyenes utunk van az Atyához! Elég nekünk a két kezünket összekulcsolni, megszólítani Őt és hívni, hogy hallgasson meg. Erre szólít fel a biblia írója is: „öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt”. Készülj rá, mintha mosogatni szeretnél. Rakd sorba gondjaidat nehézségek szerint. Aztán sorold ezeket el az Úr előtt, imádságban. Hagyd, hogy ő mossa tisztára lelkedet, azután, hogy elsoroltad gondolataid. Hagyj időt arra is, hogy tisztogasson – ha kell kétszeresen is. Kell ehhez a csend, az elmélyülés – várd ki! S aztán a végén egy határozott mozdulattal, az ámen kimondása alatt állj fel, loccsantsd ki a szennyes vizet és menj utadra. Ne nézz vissza, hagyd, hogy a föld igya be bajaidat. Emeld magasra a fejed, húzd ki magad és érezd: ma is veled van az Isten, ma is áldott vagy!
Újvárosi Katalin, Székelymuzsna-Zetelaka, Székelyderzs