Az idei dévai zarándoklaton a szervező ifjak a várba való felmenéskor kezünkbe adtak egy-egy üzenetet is. Meg sem lepődtem, amikor megláttam, mi került hozzám: „Hiszek a hűségben!”

Eszembe jutott a legrövidebb zsoltár, ami így hangzik: „Dicsérjétek az Urat mind, ti, népek, dicsőítsétek mind, ti, nemzetek! Mert nagy az ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart. Dicsérjétek az Urat!”

Az, hogy a magyar ember ritkán dicsér meg bárkit is, tudjuk. Hála Istennek az újabb nemzedékek kezdik felismerni, hogy mennyire szükséges a dicséret a nevelésben. Kezd „trendi” lenni, hogy a gyereket megdicsérik, ha úgy viselkedik. (Nyilván a másik véglet is megjelent: bármit tesz a gyerek, dicsérik…)

Várom, hogy kezdjen trendi lenni az is, hogy mi, felnőttek is megdicsérjük egymást. Nem mondom, hogy ismeretlen, de ritka. Vagy ami rosszabb, felületes. Pedig a mi gyermeki lelkünk is szomjazza a dicséretet. Jobb kedvvel végzi a munkát, akit dicsérnek. Akit elismernek azért, amit tesz. Akinek észreveszik törekvéseit, érzi, hogy nem hiábavaló a mindennapi, olykor láthatatlan munkája.

És persze várom azt is, hogy trendi legyen az Urat dicsérni. Hálát adni Neki, köszönetet mondani, elismerni, hogy Nélküle semmi sem lenne olyan, amilyen. Nem ritkán, esetleg bizonyos napokon, hanem minden nap.

Jó, ha végiggondoljuk, hogy mi szoktunk-e dicsérni. Nem felületesen, hanem őszintén. Szívből. Embert és Istent egyaránt. Mert dicséretünk célja emlékeztetni magunkat Isten szeretetére és hűségére, ami megtart bennünket e földi létben. És feltenni a kérdést magunknak: miként szeretünk, és tudunk-e hűek lenni társhoz, baráthoz, egyházhoz, hazához, eszméhez? Megalkuszunk-e a világ diktálta hullámok szerint, vagy kitartunk értékeink mellett?

Hálás vagyok, hogy idén is eljutottam Déva várához – minden év hozzátesz valamit életemhez, miként az idei is. Hálás vagyok az üzenetért, amelyet sokáig magammal fogok hordozni. Hálás vagyok a találkozásokért és a kézfogásokért, ölelésekért. A szép énekekért, a lelkemig ható prédikációkért, az elgondolkodtató műsorért. Hálás vagyok az útért, az együtt utazásért, a nevetésért, éneklésért, mosolyokért. Köszönöm mindazoknak, akik tettek azért, hogy ez az alkalom emelkedett legyen. Dicsérjük hát érte az Urat – ma is!

Újvárosi Katalin

Székelyudvarhely-Zetelaka