Az emberek arcáról sok minden leolvasható. Szembetalálkozva egy rég nem látott ismerőssel az utcán, olvasni lehet arcáról az elmúlt időszak hagyta lelki sebeket, vagy örömöket. Sokszor, ha el is hangzik a ,,Hogy vagy?” kérdésre a ,,jól” válasz, érezni lehet, az igazság nem teljesen az.

,,Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív pedig összetöri a lelket” olvashatjuk a Példabeszédek könyvéből. Az élet, a mindennapok szépen igenlik a bibliai igazságot. Az öröm kiül az arcunkra, nem tudjuk eltakarni, sőt sokszor olyan ereje van, hogy másokat is lelkesít, vidámít. A bánat is mélyen jelet hagy, arcunk redői, tekintetünk mind jelzik a lélek fájdalmát, szenvedését.

Te szoktad figyelni az emberi tekinteteket? Látod a megviselt életeket, a fénytelen arcokat? Érzed tehetetlenségedet, mert nem tudod, hogy mi tévő légy, vagy ha tudod is, azt semmiképp sem, hogy miként légy segítségére?

A szem a lélek tükre. Az, hogy mi van a lélek mélyén szépen olvasható az emberi orcákon, s csak a póker arc magas szinten művelői tudják a lélek munkáját leplezni, elkendőzni, önmaguk elől is elrejteni.

Jézusnak is van egy mondása minderre: ,,A test lámpása a szem.” (Mt 6,22) Tiszta és gonosz szemről beszél Jézus. A gonosz szem képies kifejezője az emberi rossznak, a rosszindulatnak, az irigységnek, a tiszta szem pedig mindennek az ellentét fejezi ki. A ,,tiszta szem” kifejezés olyan életminőség, amelyben az isteni akarattal, a jézusi tanítással megegyezőek a gondolatok, cselekedetek. Az ilyen ember élete hasonló a lámpáshoz, amelynek erős fénye van, jól világít. A fényre szükség van, mert látni enged bennünket, biztonságot ad: tudhatjuk, hol vagyunk, merre haladunk.

Te, kedves Olvasó, milyen lámpás vagy? Gyertyád fénye hatalmas energiával ég, bevilágítva azt a teret, ahova helyezve vagy? Vagy netalán már gyengül a lámpásod fénye, mert annyi minden megedzette teherbírásod, s már nincs erőd égni, hanem egyre inkább elégsz. Vagy már csak pislákolsz, leheletnyi fényt bocsátva csak ki magadból, s nem leled, honnan, melyik irányból kellene várni, vagy hol kellene keresni az isteni fuvallatot, amely elalvó gyertyaszáladat felcsiholhatná?

Ha látjuk is magunkban, vagy másokban a megfáradt élet képét, nehezen ér el a változás. Egyrészt, jobban szoktuk tudni, mire van szüksége másnak, minthogy tudnánk a magunk bajain gyógyítani. Lázár Ervin csodapatikusa is azért bukott be, mert Rimapéntheken senki nem vásárolt a saját maga hasznára ,,írt, balzsamot, pasztillát” a lelki nyavalyájára. Mindenki a másnak a bajára szeretett volna gyógymódot vásárolni.

Mi van velem? Hogy érzem magam? Mit tettem, vagy mit nem tettem meg? A csendes pillanatok üzeneteit ne nyomjuk el magunkban, merjük folyamatosan mérlegelni. Lássuk meg, hogy milyen orcával éljük az életünket, mi sugárzik ki tekintetünkből, milyen fényt bocsát ki lámpásunk?

Mindig van lehetőségünk jobbnak, igazabbnak lenni. Mindig tudunk az eddiginél jobban akarni, szeretni, bízni, reménykedni. A pislákoló gyertyaszál is új lángra lobban, ha köréje tartjuk kezünk. Istenünk áldó kezének védelmében mi erősödhetünk, megújulhatunk, új lángra lobbanhatunk, hogy életünkkel világosítsunk, bátorítsunk.

Tőkés-Bencze Zsuzsánna, Gyergyószentmiklós