Megakadt a szemem ezen a mondaton: ,,a gyógyulás azt (is) jelenti, teszek valamit, hogy jobban érezzem magam.” Manapság mindenki, a tv-reklám és az utca népe: gyógyít. Egy baráti társaságban elbeszélik az elmúlt időszak eseményeit, de az illető az otthon felejtett szemüvege nélkül nem látja a neki mutatott fényképeket. Sebaj, hárman is ajánlják: ezzel biztos látod; próbáld ezzel, az enyém erősebb; ugyan már, nem lesz semmi baja a szemednek…
Mert mi mindig jobban tudjuk. Akár az orvosnál is. ,,Engem ne küldözgessen laborvisgálatra, nem fogok elmenni!”
Mit tud tenni ilyenkor az ember? Semmit. S ez nem letaglózó tény, hanem ez az igazság. Nem lehet meggyógyítani azt, aki maga nem akarja a gyógyulást. Hány meg hány házasságban szenved az asszony, mert számtalanszor akarta megmenteni a férjét a pohártól, de ha a férj nem akarja letenni a poharat, erőn feletti, bukott próbálkozás, szenvedés és kínlódás marad csupán a kísérlet. Csak akkor működik a gyógyulás-változás, ha a gondolat mellett akarat van. S hol az akarat?
A fenti üres sor a gondolkozás ideje-jele. Fáj, hogy akaratszegény felnőtteket látok, akik elrontják életüket sokszor, sok alkalommal, sok helyen.
Felnőttek? A felnőttség azt jelentené, hogy felelősséget vállalok tetteimért, szavaimért, gondolataimért és azok következményeiért. A keresztény, unitárius, felnőtt azt is érzi, hogy rajta van az istengyermekiség felelőssége, mivel önmaga, léte ,,az isteni pecsétnyomó lenyomata”. Ezért alázattal él, mert tudja, élete nem önmaga kreálmánya, hanem Isten alkotása. Érte hálát érez minden pillanatban, amikor a pillanat valóságát meg tudja ragadni, fel tudja fogni. Ez a felelősség sejteti a végső átszállásnál az elszámoltatás tényét, és sugallja: vigyázz, egyszer eljön, amikor szemközt fogsz vele, a teremtőddel állni.
,,A gyógyulás azt jelenti, teszek valamit, hogy jobban érezzem magam.”
Tőkés Bencze Zsuzsanna, Gyergyószentmiklós