A bújócska szabályai egyszerűek. Valaki befogja, eltakarja a szemét, számol, s mire a végére ér, mindenki eltűnik, elbújik. A hunyónak az a feladata, hogy megtalálja társait.
Három, kettő, egy, aki bújt, aki nem… A játék indul. Olykor vérre menő küzdelem a győzelemért. A gyermek nyeresége a játékban a boldogság. Mindegy, hogy veszít-e vagy győz. A lényeg, hogy játszhat, önfeledten élvezheti az életet. Lassan-lassan, de eltelik az idő, s a korral kivesznek a játékok. Az élet teltével mintha egyre inkább háttérbe szorítanánk az érzést. Felnőttünk. Így alakult. Vajon mikor adjuk fel a játékot?
Talán míg számolunk. Számoljuk az eltelt éveket. A meg nem tett utakat, az elszalasztott lehetőségeket. Számoljuk azt, ami még van, s amiről talán már nem is mi döntünk. Leltárt készítünk meg nem valósított vágyakból. Arcokat festünk meg képzeletünkben, s pillanatokkal szorozzuk meg azokat. Értékelünk. Talán addig-addig számolunk, míg már megszokottá válik behunyt szemmel élni.
Talán míg elbújunk, s azt olyan jól megtesszük, hogy többé meg sem kap senki. Elhitetjük önmagunkkal, hogy nem keresnek, miközben tűvé teszik értünk az egész világot, de mi már rég jól elbújtunk, s így senki sem találhat ránk. Játékunk játszmává alakult. Így felejtjük el a játék lényegét, hogy mért is vágtunk bele. A boldogságot.
– Most én elbújok, és te keress meg. Jó?
– Ugye, tudod, hogy egyből megtalállak?
– Nem baj, most egy kicsit keress Te engem.
– Miért akarsz egyáltalán elrejtőzni előlem?
– Keveset tudok az életről, s talán még kevesebbet rólad. Akarom tudni, hogy fontos vagyok, hogy pár percig, csak engem keresel, mert számítok neked. Ha elbújok, s te keresel, kicsit megjárod az én utam. Majd én irányítalak, s te követsz. Egy pillanatra minden megváltozik majd. Minden megfordul. Átalakulunk.
– Mindent tudok rólad. Ismerlek. Elbújok én, s keress meg te. Az lesz az igazi átalakulás.
– Inkább ne, sose találnálak meg.
– Kezdj el számolni!
– Három, kettő, egy, és aki bújt, aki nem, megyek… Ennyi volt a játék! Tudtam, hogy ez lesz. Nem talállak, mert te eltűntél!
– Fordulj meg!
„Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot.”
(József Attila)
Tatár Ágnes Tekla, gyakorló teológiai hallgató, ODFIE