Nyelvünk szépsége többek között abban rejlik, hogy egyetlen szóval is sokszor fogalmakat határozunk meg. Elég egy kijelentés, és az arra ráhangolódott embertársunk előtt egy egész képtársítási rendszer nyílik ki anélkül, hogy azt valamilyen magyarázat előzné meg. Sokszor eszembe jut immár néhai balatonakali barátom, akinek annyira tetszett egyik feltett kérdésére adott válaszom rövidsége, hogy utána mindig így kívánta az igeneket. Történt ugyanis, hogy egyik alkalommal azt kérdezte: az az út vezet-e Torockóra, így válaszoltam: A.

Kikerekedett szemét látva ismételten tudomására hoztam, hogy székely vagyok, és arra a kérdésre, hogy az az út vezet Torockóra, válaszom igen, csakhogy székely lévén elég kifejező válasz az „A”. Elnevette magát, s huncutul pillantva szemével biztosított róla, hogy próbára teszi az otthoniak szóértelmezési tudását.

A gondoskodás meghatározásának egyik rövid formáját unokaöcsémtől hallottam először. Ő nyáron kövendi nagyszüleinél töltötte vakációja nagy részét. Délelőttönként biciklivel többször „beütötte” magát az irodámba. Örültünk egymásnak, és ezt az örömünket általában csokival vagy cukorkával pecsételtük meg. Rám emelve fekete szemeit, mielőtt megköszönte volna, mindig azt mondta: neki is. Vagyis nővéréről, Dalmáról gondoskodott, pedig addig még nem olvasta Móra Ferenc csodálatos elbeszélését a kis csalóról. Neki is. Két szó. Fogalom, filozófia, életérték.

Gondoskodni annyit jelent, mint törődni másokkal. Nem más, mint az isteni gondviselés kivetítődése. Tökéletességünk felé vezető utunk egyik legbiztosabb fokmérője, hiszen szeretetet, önfeláldozást és emberséget feltételez. Annyi minden fontos az életben, és annyi minden szükségeltetik. Ha éhezünk, akkor ételre, ha szomjazunk, akkor italra. Magányunkban társaságra, betegségben egészségre vágyunk. Sírásunkat vigasztalás váltja meg.

Ismét belém villan az ártatlan gyermeki lélek filozófia nélküli szeretet-megérzése. Neki is. „Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy ily módon fáradozva kell az erőtlenekről gondot viselni és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő azt mondta: Jobb adni, mint kapni.” (ApCsel 20,35)

Milyen jó lenne újra gyermek lenni, és, mint a mesében, ha hármas úthoz értünk, akkor a gondoskodás felé vezetőt választani. A.

Székely Miklós, Kövend