Ügyes-bajos hivatali teendőket rendezve mindig egyfajta bosszúság kerít hatalmába annak következményeként, hogy habár számítógépesítve van minden, mégis ölnyi papírt tesznek az ember elé aláírás végett. No meg az is csak emelni tudja jókedvemet, hogy apró betűs bekezdések is vannak, amit, ha lenne is idő, akkor is csak nagyitóval lehetne elolvasni. Tessék aláírni azonnal, mert sor van, s aztán tünés. És tűnök, illetve tűnődöm a világ változásán. Mit is mondott Jézus? A te igened legyen igen, a nemed pedig nem. Egyszerű és nagyszerű. Olyan, mint amikor régen a vásárban minden papír nélkül egymás kezébe csaptak a felek, és tudták, hogy ha valamelyikük nem mondott igazat, akkor a jószág nem cserélhet gazdát. Biztos nem így fogalmazták meg, de zsigereikben érezték, hogy a becsület és az egyénnek ehhez való ragaszkodása nem más, mint az önbecsülésnek és társadalmi értékének alapja.

Milyen szépen írta Petőfi: „hadd vesszen az élet, ha / A becsület marad”. Az erkölcsi szembenézés képessége, amikor valaki fel tudja, meri vállalni a felelősséget tettei következményeiért, szavának jellemén keresztül súlyt ad.

Kant szerint az embert görbe fából faragták és ezt a görbeséget nem igazán lehet kiegyenesíteni, de hozzáteszi azt is, mintegy védelemképpen, hogy a csillagos ég felette és az erkölcsi törvény benne mindig csodálattal tölti el.

Egy gyermekkori kép ugrott be ennek kapcsán. Szomszédunk egy este meghozta tartozását édesapámnak, aki nehézségében kisegítette. A pénz átadása után azt kérdezte: Jakab, meg sem számolod? A válasz egyszerű volt, akkor még nem, de most már értem. Elég nekem, ha te megszámoltad…Nem más, mint két ember jövőbeli kapcsolata volt a tét, hiszen a szó szentsége olyan bíró, amelyik a meglévő törvény és a lelkiismeret között ítél. Hegynyi papír között, a becsület nagyítóján nézve az apróbetűs kiegészítések elveszítik létfontosságukat.

Arra kérek mindenkit, ha virágvasárnapkor hozsannát kiáltottunk, akkor nagypéntekkor ne cseréljük le feszítsdmegre. Kötelezzen az adott szó.

Székely Miklós, Kövend