„Mikor az igazak győznek, nagy dicsőség az. Mikor pedig az istentelenek kerülnek felül, az emberek elrejtőznek.’’ (Péld 28,12)

„És ezeket azért írjuk nektek, hogy mindenkinek öröme teljes legyen.’’ (1Ján 1,4)

Örökkévaló Istenünk, megtartó, édes, jó Atyánk!

Már a megszólításodban benne van egyfajta megnyugvás, hiszen részesei vagyunk annak, ami nem múlhat el, és életünk legtöbbször kiejtett szava, a te neved, olyan helyre emel, ahonnan csak bizakodással tekinthetünk várakozásaink elé. Tudattalanul az anyaméhben érezhettük ezt a biztonságot, s most egy bizonyos életutat megjárva megtapasztalt valóságként tárul elénk megtartó bizonyosságod. Néha nekünk is hihetetlen, de nem térben és időben gondolkozva, hanem valahol egy rejtett mélységben mindig bennünk volt, hogy ha megszületésünk várása nem volt tudatos, akkor talán szüleink részéről, vagy inkább Tőled jött ez a vágy, hogy erre a világra jőve megvalósítsuk önmagunkat. De azt úgy, hogy másoknak, ha lehet, ne fájdalmat, hanem örömet szerezzünk. Vajon volt-e helyünk és létjogosultságunk ebben a világban látva eddigi életutunkat?

Te, aki vártál, és azok, akik vártak ránk, megelégedéssel nyugtázzák-e megérkezésünk hozadékát? Jézust vagy inkább a Messiást sokan várták, és mégsem volt helye a vendégfogadónál. Azóta eltelt több mint kettő ezer esztendő. Tudom, Uram, ez nálad még csak egy pillanat sem. Csak az a kérdésem: azóta is miért nem Jézus karácsonyát ünnepeljük? Az igazak vereséget szenvedtek?

Advent letéteményese ezeknek a válaszoknak. Miért akkora baj, ha nincs karácsonyi vásár, ahol egyszer vagy kétszer használható csecsebecséket vehetünk szeretteinknek, elfelejtkezve arról, hogy van olyan ajándék is, ami a rozsda és tolvajok ellen is biztosított, mert szavatossága a te kézjegyeddel van ellátva… És valahogy az sem olyan nagy baj, ha a tűzijátékok törzshangsor-erősségét mellőzve e-moll-színezetekben hallanánk meg az angyalok kórusát, akik neked dicsőséget és nekünk békességet hirdetnek. Tudom, Atyám, ha feléd fordítom arcom, akkor le kell sütnöm tekintetem, de ezt alázattal teszem, mert legalább magam mögött hagyom gyarlóságom, mint Nap felé fordulva árnyékomat. Amikor már megszólítunk, tudjuk, jelen vagy, és azt is, hogy nem feledsz el bennünket, hiszen akkor is minden várakozó tudomására hoztad az örömhírt. Az egyszerű pásztorok is ugyanúgy részesei voltak ennek az áldásnak, mint a három királyok. Hiszen advent, a várakozás csodája mindenkié. Neked köszönhetően a hitet, reményt és szeretetet senki sem sajátíthatja ki magának, mert az teáltalad közös érték.

Hallod, Istenem? Valahol a világmindenségben, valahol a Földön, valahol Európában, valahol Erdélyben egy csendes családi hajlékban a te néma szolgád így fohászkodik hozzád : jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod bennünk és általunk.

Ámen.

Székely Miklós, Kövend