Templomba menni

Hazafelé tartottunk napsütésben fürdőző sétánkról. A távolban feltündökölt apró falunk kicsit ferde tornya. Nagy áhítattal, szónokias pózban karomat lendítve mutatok a torony felé, s mondom gyermekeimnek: Íme, a mi tornyunk. Második fiúnk felnéz, gonosz kis vigyor ül ki az arcára, és így szól: milyen kicsi innen a torony. Ha tényleg ilyen kicsi lenne, rálépnék és eltipornám, hogy ne legyen. Megdöbbenve nézek rá és alig tudom visszafojtani dühömet. Megérdemelne egy jó anyai pofont, dehát vendég is van a társaságban, így a pof elmarad.

Miért haragszol a templomra? kérdem én.

Azért, mondja ő, mert semmi „királyt” nem lehet a templomban csinálni. Három érvem van, folytatja: ugye, a templomban nem lehet mozogni? Ugye, a templomban nem lehet enni? Ugye, a templomban nem lehet beszélni? De – csakis azért, hogy ez téged boldoggá tegyen, anya – elmegyek veled a templomba, fejezi be az előadást. Megegyezünk valahogy abban, hogy az általa említett dolgokat valóban nem lehet a templomban csinálni. Megegyezünk abban, hogy vannak szabályok, hogy azokat be kell tartani, ugyanakkor az ember tegye azt, amit tenni szeret.

Mint lelkész, felelősnek érzem magamat azokért, akik nem szeretnek templomba járni. Ismerek néhány okot, de megnyugtató válaszom egyelőre nincs. Igaz az, hogy otthon is lehet imádkozni, igaz az is, hogy zsoltárt is lehet otthon énekelni. Az is igaz, hogy megnézzük, ki hogy van felöltözve, az is igaz, hogy észrevesszük, ha valaki elalszik a prédikáció alatt, vagy ha éppen túl hangosan zokog. Vannak lelkünket csorbító jelenségek még az istentisztelet alatt is. De, még mindig kevesebb okot találok arra, hogy valaki otthon maradjon, mint arra, hogy valaki eljöjjön egy istentiszteletre.

Szeretnék én is élőbb, hangosabb, többhangúbb, vidámabb, „királyabb” istentiszteleteket. Vajon nem vagyok elég bátor, vagy nem elég erős a hitem???

megjelenés időpontja: 2010.04.07.