A szeretet a vallásos hit egyik alapösszetevője. Azért hiszünk a Mindenhatóban, mert szeretjük őt. Ezzel a szeretettel kapcsolódunk a léthez.

Nem tudom elképzelni, hogy létezik olyan ember, aki úgy hisz Istenben, hogy ne szeretné őt, és ne szeretné a teremtést, vagyis a világ egységét, a természetet s mindent, ami abban van: növényeket, állatokat, vizeket, hegyeket, mezőket, barlangokat, a csillagos eget és az embereket. Az én egyszerű agyamban ez a két fogalom elválaszthatatlan, és ki merem jelenteni, hogy aki hisz, az szeret is. Aki szeret, az nem biztos, hogy hisz is, de hogy valaki úgy higgyen, hogy ne szeressen, az számomra egyszerűen létezhetetlen.

Olyan helyen érezzük a legjobban magunkat, ahol elfogadnak, értékelnek, szeretnek. Ahol mindezeket hiányoljuk, oda nem merünk – nem szeretünk menni, ott nem szeretünk létezni.

Persze ha olyan egyértelmű és egyszerű dolog lenne a szeretet, nem is kellene beszélni róla. Szeretünk és kész. Igen ám, de a szeretet is, mint minden emberi érzés és cselekedet, többféleképpen értelmezhető, és egyesek meg vannak győződve arról, hogy a szeretetnek csakis az a helyes értelmezése és megvalósítása, amit csak ők éreznek, csak ők élnek meg!

Valójában az egész életük arról szól, hogy elemezzük a felénk irányuló és a tőlünk eredő szeretetet. Emlékeztek a gyermekkori szerelemjátékra? Ahogy megláttunk a mezőn egy margarétát, mindjárt letéptük, arra a bizonyos valakire gondoltunk, és átszellemülten tépegettük a virág szirmait: „Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret.” Ha az utolsó szirom azt üzente, hogy az a bizonyos valaki nem szeret, még sírni is tudtunk bánatunkban, pedig akkor is tudtuk, hogy ez a játék semmi esetre sem tudja tükrözni a valós helyzetet.

A szeretettel az a nagy probléma, hogy szoros kapcsolatban áll a birtoklással. De az igaz szeretetben egyensúlyban él a birtoklás és az adás, az uralkodás és az engedelmesség.

Már a legősibb iratokban, az i. e. 22 században keletkezett akkád és babiloni Gilgames eposzban is jelentős részt foglal el a szeretet. Istár istennő szerelmes lesz Gilgamesbe, de az visszautasítja, s ezért Istár istennő bosszút forral, ha nem lehet az övé, ne legyen senkié Gilgames. A történet végét most nem árulom el.

Az i. e. 8. században keletkezett görög eposzban, a Homérosznak tulajdonított Iliászban is a birtoklással egybefüggő szeretetről olvashatunk, a szép Helénát Párisz elrabolja Spártából Meneláosztól, és Trójába viszi. A birtoklás és a szeretet szinte azonos tartalommal bírnak. De a hun-magyar mondavilágból ismert Hunor és Magor is a csodaszarvast üldözve, majd szemük elől tévesztve akadnak rá az alánok fejedelmének egy ligetben éneklő és táncoló leányaira, akiket aztán elrabolnak, s megszeretnek, s szaporodnak és sokasodnak, majd Isten kardját keresve indul Magor és népe Nyugatnak, Hunor és népe keletnek.

Ezeket a klasszikus példákat a szeretet és a birtoklás összefonódásáról két okból mondtam el: egyrészt azért, hogy megnyugtassalak: nem idegen érzéskapcsolat a szeretet és a birtoklás összekapcsolódása. Mindig is része volt az emberi életnek. Beteggé akkor válik, ha felborul az uralkodás és az engedelmesség egyensúlya. Ha valakit tiszta szívből szeretünk, tudunk neki engedelmeskedni, adott esetben készek vagyunk uralkodni is fölötte, de mindezt a kölcsönösség elve alapján tesszük. Isten lehetőségeket ad, és lehetőségektől foszt meg naponta. De az iránti való szeretetünkbe még ez is belefér.

 

Székely Kinga Réka, Homoródszentpéter