Megdicséri férjét a szépen felaprított fáért.

– Veled jó élni – mondja neki, miközben az újságpapírt összegyűrve beteszi a forgács alá a kályhába és meggyújtja azt. Néhány perc múlva a forgácsok lángolnak, már rakja is rá a szép egyenletesre hasogatott fát, s a kályha közepére tolja a vízzel töltött fazekat.

– Ma kávé helyett teát iszunk, jó gyógynövény teát.

Fenyőrügy, cickafark, citromfű, egy kis vadcsombor és hársvirág van összevágva egy nagy tarisznyába. Az apja kaszás tarisznyájában tartja az előre szárított és összeaprított teafüvet. A nyár folyamán gyűjtötték.

– Ma megkóstoljuk a kolbászt, száradt annyira, hogy jó legyen! Lássuk, tettünk-e belé elég fokhagymát, eltaláltuk-e a fűszerezést? – Hamiskásan néz a férjére, mintha először ennének saját készítésű házikolbászt, pedig több mint harminc éve minden karácsony előtt disznót vágnak, és a szokásnak megfelelően kolbászt is töltenek.

 

A lánya Londonban él. Tizenöt éve ment ki. A férjétől különváltak. Nem azért tanult, hogy folyton egy férfi kívánsága mentén alakítsa az életét. Majd ha az jobb belátásra tér. Még meglátja. A gyermeke, igaz, szenved ettől. De jobb lesz neki, könnyebb lesz az élete, mint neki volt. Igaz nemrég még azt magyarázta neki, hogy amint eléri az iskoláskort, akkor hazaköltöznek, hogy közel legyenek a nagyszülők, az unokatestvérek. De nem tud hazamenni. A konyhába megy, beteszi a kávékapszulát a kávégépbe, és megnyomja a gombot. Úgy volt, hogy a tegnap este megejti a szokásos heti élelmiszer-bevásárlást, de nem volt kedve. Összeveszett a főnökével. Sebaj, kapja a telefont, s hívja a kedvenc reggeliző-éttermét, palacsintát kér juharsziruppal, joghurttal, almával, egy kicsit amerikaias ez a reggeli. Hamarosan csengetnek az ajtón, örömmel fizet, és hatalmasan belaknak kislányával.

 

A délelőtt folyamán tervbe vette a szomszédasszony meglátogatását. Szegény, elesett a jégen, eltörött a lába. Visz neki is egy kis forró teát és egy darab kolbászt. Mindkettő igazán jól sikerült. Vigasztalja, amennyire tudja:

– Ne búsulj, nem leszel egyedül, amíg én járni tudok, eljövök minden nap. Neked sem tud jönni a lányod ilyen egykettőre haza külföldről. Megleszünk, ne búsulj. Hát tényleg jól sikerült ez a házikolbász, az ember annyi hitvány dolgot megeszik, a hazai mégiscsak finomabb mindennél.

A látogatás után nekifog az ebédnek, egyszerű pityókaleves babérlapival, aztán egy kis túróslaska. Mondta az orvos is, nem kell annyi húst enni, a három étkezésből legalább egy legyen húsnélküli. A férje kint tevékenykedik, ellátja az állatokat, takarítgatja az istállót, az udvart. Nem lóhalálában, csak nyugodtan. Időnként be-bemegy a konyhába, felmelegszik. Amikor a tévé híreket mond, megtárgyalják a témát, a politikusok, a fejesek, lopnak, soha nem tudják abbahagyni. A dög ugyanaz, csak a legyek mások, jól mondták már régen is. Na nem épp így van, hisz vannak jóravaló fejesek is, na. A kedvenc sorozathoz is van néhány hozzászólása: a kutya is jó dolgában vesz meg, még ha Dél-Amerikában él, akkor is, akinek nincs gondja a mindennapival, az keresi magának a bajt, mindig több kell, több ház, több szerető, több pénz, több autó. De hogy egy jóképű férfi még az anyósával is kikezdjen, na ez már tényleg szappanopera. Hát, nálunk is történnek dolgok, csak nincs, aki filmre vigye azokat.

Harangszónál a kezüket összeteszik, és halkan mormogják:

– Istenem, segíts meg!

Mindketten saját gondolataikba merülve sorolgatják hangtalanul, hogy még kit kellene a jó Isten megsegítsen.

 

Londonban iskolai szünet van, s így magánhoz kell vinni a gyereket a munkaidő lejártáig. Csak kevéssel keres többet, mint amennyit fizet a gyermekfelügyeletre. Késik néhány percet, a főnök leordítja a fejét, ez nem Kelet-Európa, tessék felnőni. Érzi, hogy felrobban az idegességtől, a főnöknek fele annyi képzése sincs, mint neki, de ő a főnök, persze kétszer annyi fizetésért. Tologatja egyik papírköteget a másik után, pöttyögteti a számítógépet, a telefon rendszeresen szól, nincs öröme a munkában.

– Istenem már kiégtem volna? Tizenöt év után már ki lehet égni?

Undorodik a feladatoktól, a hívásoktól, kérdésektől, utasításoktól, s attól is, hogy együttműködésre kell kérje néhány irodatársát.

– Legyen már vége ennek a napnak is. Undorodom ettől az örökös stressztől, hogy soha nem elég, amit megvalósítok, mindig rám sóznak még egy plusz feladatot! Hány ember helyett dolgozzak?

A kislány szepegve fut karjaiba, és az apját hiányolja.

– Apához akarok menni! Vigyél apához!

Otthon újra nincs mit enni, hát kapja a telefont, hívja a kedvenc kiszállítót, neki sült és saláta, a kislánynak pizza. A kislány tovább rimánkodik, látni akarja az apját. Végül beadja a derekát, felhívja a férjét: a lányod látni akar, gyere, ha tudsz. Nem tud jönni. Odaadja a kislánynak a telefont, hosszan beszélgetnek, a kislány időnként sír, időnként nevet. Később ágyba bújnak. Még valamit be kellene fejezzen a számítógépen, de belealszik az altatásba.

 

Esteledik. A falu között felgyúlnak a lámpák. Csak alig egy éve égnek rendesen világítva az utat, bár az oszlopok már sok évtizede megvannak. Esti harangszó száll a légben, néhány kutya orgonál, néhány tehén bőg, néhány gazda, néhány béres hujjogat és káromkodik. Szilvakompótot vesz elő vacsorára, s négy pityókát tesz a lerbe. Hamarosan megvacsorálnak. A török sorozat főszereplőjéről úgy beszélnek, mintha az régi jó ismerősük lenne, s tőlük várna tanácsot szerelmi ügyeinek rendbetételéhez. Egy vékás kosárban törökbúza, azt bontogatják lassan. Az egyik cső pirosas, a másik fehéres.

– Ha itt lenne az unokánk, most felöltöztetnénk a csuszákat Kukorica Jancsinak és Iluskának – mondja, és szíve összefacsarodik.