Szerető és gondviselő Istenünk!

A pár perccel ezelőtt meggyújtott négy gyertya parányi fénye viszi hozzád imádságunkat s a fénnyel és az illattal együtt elküldjük várakozásunkat, vágyakozásunkat is.

Reggelente kiűzve szemünkből az álmok utolsó szikráit is, hányszor ébredünk, Istenünk, azzal a várakozással, hogy vajon mi jót rejteget számunkra ez új nap és nem vesszük észre, ha jók vagy szomorúak vagyunk, ha jót cselekedtünk másokkal, ha türelmesek vagyunk szeretteinkkel szemben ezekkel a puszta adottságokkal is Te hozzád kerültünk közelebb.

Úgy alkottad meg a világot, hogy az események és az emberek táncot járnak az idő füllel nem hallható muzsikájára. Hányszor teszünk mi, emberek fogadalmakat, hogy szeretőbbek, türelmesebbek, jobbak leszünk, és ha mégsem lesz ebből semmi, akkor panaszoljuk, hogy az egészről az idő tehet, az idő, amit nem lehet lelassítani vagy bármiképpen irányítani, az idő, ami sodor magával anélkül, hogy számon kérné, jobbak szeretőbbek lettünk-e.

Nem magányos utazásra teremtettél bennünket, hanem arra, hogy útitársakkal együtt járjunk az adventi és életútjainkon. Néha magányosnak érezzük magunkat, de akik szívükben a csillagot követik, azok előbb vagy utóbb úgyis összetalálkoznak. Mert tarisznyájukba ugyanazt csomagolták gondosan: a szeretet aranyát, az emberség tömjénét, a béke mirháját. Add, hogy szegődjön hát mellénk útitársul az öröm és megelégedés, s nyisson ajtót nekünk a reménység adventi várakozásunkban.

Istenünk, mi úgy tudjuk, képmásodra teremtettél, s mindannyinunkban egy istenarcot rejtettél el. S mivel senki nem álmodik olyanról, amihez nincsen köze, add hát, Istenünk, hogy isteni gyermekként, hozzád hasonlóként érkezhessünk meg a jászolbölcsőhöz, Jézus születéséhez, a karácsony ünnepéhez. Ámen.

Szász Cserey Katalin, Firtosmartonos