Csendesen szokott bejönni a terembe, ahol délutánonként online órát tartok. Csak biccent, mosolygunk egymásra, én folytatom az órát, ő felsepri a termet, aztán kimegy. Pár perc múlva visszajön, csendben felmossa a padlót. Mielőtt elmegy, mosolygunk egymásra, én szavak nélkül megköszönöm a takarítást, aztán hangtalanul becsukja maga mögött az ajtót. Még soha nem beszélgettünk. Ma délutánig. Épp szünetben jött. Megszólítottam. Gyönyörű angolsággal válaszolt: Actually, I need more practice, so could we continue in English?-ami magyarul azt jelenti, hogy: Valójában szükségem lenne, hogy a gyakorlatban is használjam az angol nyelvet, beszélhetünk angolul?
Remélem, hogy a boldog meglepődést látta az arcomon. Sokáig beszélgettünk. Végig angolul. Mesélt az életéről. Boldog és szomorú dolgokat.
Ma megismertem valakit, aki érettségi nélkül, felsőfokú angol nyelvtudással takarít. Ennyi jutott. Nem szégyellem bevallani, hogy kicsordult a könny a szememből, amikor csendben becsukta maga mögött az ajtót.
Szaló Réka, Budapest