„annyira zárt egy

ajtó sem lehet, mint fal

s ajtó h i á n y a” (Fodor Ákos: Pont)

 

Hiszem, hogy a költők azért születnek, hogy bennünket vigasztaljanak. És hogy a versek bennünk kapnak sok-sok új életet.

Egyszer csak felbukkan valahol. Egy antikváriumban vagy a könyvtárban vagy tán a polcodon. Vagy valaki a zsebedbe csúsztatja egy kávéfoltos fecnin.

Most épp azt a könyvet emeled le, amelynek épp azon az lapján pontosan az a vers ér el hozzád, amelyben ott van az a mondat, az a félmondat, az a kép.

Megvigasztal, felemel, végre megsirat, kizökkent, az igazat szólja. Aztán befészkeli magát a szívedbe, és ott dorombol benned, amikor a reggeli csendben a karanténszobádban a besütő sugarak játékát figyeled, vagy segít kitépni magadból a veszteséget, megölelni minden fájdalmad.

Jól gondoljuk meg, hogy kit engedünk be a karanténszobánkba. Nagy a tolakodás: online politikai vitaműsor, online túltolt lelkizés, online egofitogtatás.

A vers, az irodalom nem hazudik, nem beszél mellé. Ő nem valaki más, hanem önmaga.

Sok karanténörömöt, sok szép, igaz mondatot, vigaszt mindannyiunknak!

 

Szaló Réka, Budapest