3 hónapja Amerikában, az Új Világban élünk, és családommal együtt naponta szembesülünk azzal, hogy, bár 1492 óta sok idő eltelt, valóban, mennyire új is ez a világ. Különböző listákat vezetünk: merre járunk, milyen látványosságokat csodálunk meg, milyen ételeket és italokat kóstolunk meg, és mi hiányzik a legjobban otthonról.

A legkülönlegesebb dolog az, hogy mennyire természetes annyiféle nyelv, nemzetiség, bőrszín, haj- és ruhaviselet, nemi hovatartozás, vallásos irányultság. Amit otthon megbámulunk, magunkban vagy félhangosan megszólunk, megítélünk, ami miatt másokat kizárunk, megbélyegzünk, az ebben az Új Világban teljesen elfogadott. Amint ez a társadalom elfogadja a mi mércénnkel csodabogárnak tartott embereket, ugyanazzal a türelemmel és nyitottsággal fogad el bennünket is, nyelvünkkel, tájékozatlanságunkkal, idegenségünkkel együtt. 3 hónap alatt megéltünk földrengést, szélvihart és tűzveszélyt, de dühös, türelmetlen, bosszankodó embert alig láttunk.

A végtelen udvariasság azonban időnként teher is. Ahogy sok otthoni áldásért, otthoni valóságért hálát adunk az itt töltött idő alatt, úgy időnként eszembe jut hálát adni otthoni veszekedéseinkért, csípkelődéseinkért, dühkitöréseinkért. Az emberi lélek mélyén lappangó valós érzelmek időnként elő kell törjenek. Ezek a kitörések, bár sokszor kárt is okoznak, de lehetőséget adnak az elkövetőnek és az áldozatnak arra, hogy keressék a kiomló, égető láva között az igazság-szilánkokat, melyek a vihar elülte után közelebb tudják egymáshoz a lelkeket hozni.

Ha érthetőbb, akkor fogalmazhatom másképp a kérdést: létezik-e erős kötelék a családban, házastársak, szülő és gyermek, testvérek között, ha időnként nem tör ki a vulkán, ha időnként nem borul fel a fennálló rend, hogy aztán a vihar után mindenki szeretettel újragondolhasson mindent, s a kötelékek megerősödjenek? És létezik-e lelki közösség gyülekezetben, egyházban, ha időnként nem csapnak össze rendkívüli módon a felhők, nem szikráznak-e a villámok fényei, s nem kerül sok felszín alatt lappangó elhallgatott gond és félelem középpontba, hogy aztán a lenyugvó, elcsendesedő időben minden a helyére kerüljön?

Valahogy így emlékezünk a reformáció és Dávid Ferenc által kiváltott viharokra és tüzekre, az 1956-os szabadságvágy-kitörésre, és így próbáljuk eddig megélt és előttünk álló heves idők termékeny voltát észrevenni, azért hálát mondani.

Szabó Előd

Ürmös, a 2019-2020-as akadémiai év Balázs Ferenc-ösztöndíjasa, Berkeley, Kalifornia