A szerelmesek kéz a kézben járnak. A szerelmes pár ujjainak összefonódása az egyik legszebb kötődésre utaló jel e teremtett világban. A házasság cipőjében járók közül nagyon sokan örvendeznek az egykori „igenünknek”, és szívbéli melegség járja át őket, ha visszagondolnak ezekre az ifjúkori sétákra, táncokra. Mások meg azt érzik, hogy sokszor igencsak szoros ez a cipő, a házasság cipellője … Sőt olyanok is vannak, akik már kiléptek belőle, elég volt!
A házasságkötés fogalmunk szép és mély tartalmakat hordozó főnév a magyar nyelvben. Ezzel a jelentős szóval azon szertartásra utalunk, amikor a jegyben lévő férfi férjjé, a nő feleséggé minősül. A boldogság népmesei algoritmusában, a lépésekre épülő kiteljesedésben a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” mondatnak az a feltétele, hogy az életben a sikereink mellett hűséges társra, hitvesre leljünk.
Isten emberi kapcsolatokból építi a házakat (egyház), a népeket (nemzetek) és végső soron az ő országát is hűséges és szerető tanítványokból alkotja („Isten országa közöttetek van” – Lk 17,21b). Ehhez az építéshez először is jó kötésű emberek kellenek. A családalapításra érett férfiú és nő azonban még nem minden. Míg egymástól távol áll, csak lehetőség a két ifjú elem. Kell a jó minőségű kötés közéjük, a házasság. A házasság hetében a házasságkötéseinken gondolkodom. Fájdalmas a föleszmélés, miszerint tavaly, a járványügyi helyzetre való hivatkozással egyházközségünkben egy sem volt belőle! Nem volt ilyen elköteleződésre utaló szertartásunk! Most meg a házasság hetét ünnepeljük. Hm! Bajban vannak a kötések?
Meggyőződésem, hogy nemzetközi napot, hetet arra a tematikára jelöl ki az emberiség, amivel baj van, ami újragondolásra érett. Így vagyunk a házasságkötés témakörével is. Kötések. Sokféle kötés van… Reggelente bekötjük a cipőnket. A két fűzőszárat jó erős csokorba kötjük, hogy menet közben nehogy kibomoljon (manapság gyakran csak begyömöszöljük a cipőbe a fűzőszárakat, mondván, jó ez így, könnyedebben lehet ki/belépni) Iskolás korunkban megtanuljuk (legalábbis tanítják) a kémiai kötéseket is, azt, hogy az atomok egy stabilabb elektronhéj érdekében reakcióba lépnek egymással. És végül hadd említsem meg az egyik, számomra legkedvesebb kötéstípust, az ácskötést. Templomok, tornyok tetőszerkezete, családi házak, épületek fedele mind úgy jött létre, hogy hozzáértő mesterek ácsoltak egymáshoz komoly szaktudást igénylő kötésekkel gerendákat, szarvazatot készítettek. A Szentírásban Jézus határozott véleménye a farizeusokkal szemben az, hogy „Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza.” (Mk 10,9) Igen, a házastársak között is létrejöhet, sőt az volna a cél, hogy létrejöjjön az a megtartó, maradandó kötés, amely oltalmat ad egy újonnan kialakuló háznépnek. Ehhez a kötéshez azonban Isten kell kézbe vegye a két faragatlan gerendát, ő kell összeillessze azokat úgy, hogy igazán egy testként, megtartó lelki szerkezetként működjenek.
Amikor napjainkban oldódni, lazulni, bomolni látszanak a kötések, tanítsuk meg kisgyermekeinket a cipőjük megkötésére! Az ifjaink vegyék egy picivel komolyabban a kémiát, mert a házasságban is van némi kémia! Csodáljuk meg a környezetünkben föllelhető tetőszerkezetekben az ácskötéseket, hogy tartanak!
Végül ezek a napok jó alkalmat kínálnak arra, hogy rácsodálkozzunk Isten mesterkötésére is. Ugye, hogy él még tenyerünk melegében az egykori varázs, amellyel ujjaink egybefonódtak? Ameddig szívből hív még a kinyújtott kéz egy táncra, egy sétára, egy ölelésre, még jó, még nem enged Isten kötése! Hála legyen érte…
Solymosi Alpár, Csíkszereda