„Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Azután megáldotta őket Isten és ezt mondta nekik Isten: szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” 1Móz 1,27b–28a

Fényrajz a fotográfia, fényképészet! Nagyon értékes, hosszas fejlesztés eredménye… A festőművészekkel kezdődött talán, kik a napos oldalra állították múzsáikat, modelljeiket (Dallos Sándor), és megcsodálták az embernek egy-egy vonását? Nem. A fényrajz Istennel kezdődött, ki Napba mártotta ecsetét és saját képére és hasonlatosságára megrajzolta az embert: a férfiút és nőt vagy fordítva, mindegy, az emberi élet két csodás erővonalát: + -, az udvarlót és az udvaroltatót. De ami ennél is fontosabb, hogy kettejükre bízta azt, hogy az első képrajzát tovább álmodják! Áldását adta e két, meztelenségében (mez-telenség: jelmez, ruha-nélküliség) is szépnek és jónak talált, eleven alkotására, és azt mondta: „Az édeni háttér, panoráma adott, a családi foto-kópiát ti rajzoljátok, fessétek tovább: gyarapítsátok, sokasítsátok e képrajz szereplőinek számát!” És azóta is a jövőnk képrajza a mez-telenség állapotába dől el. Isten fénnyel, világosságban rajzolta meg az első emberpárt. Képmására! – őrzi a Szentírás.

Tudunk-e igazodni ehhez az első beállításhoz? Ma, amikor annyiféle pózt felveszünk, pl. házasság hetén, napján, ma, amikor trendekhez igazított vélt vagy valós családmodelleket kergetünk, vissza tudunk-e csatolni az első pózhoz, az égihez? Amikor Isten a saját szemszögéből vakuzott mireánk?

Vannak-e, lesznek-e párok, kik megértik, hogy a családos élet fényrajz a Teremtővel? Tudjátok, hogy már egy két és fél éves kislánykával mennyit kell rajzolni? Csak úgy fogynak a lapok, a ceruzák, folyik a vízfesték, végig a konyhaasztalon… „A tó fodrán ezüst és kék, / kiömlött rám a vízfesték…” (Margaret Island.) Élet van. A negyedik képmásunkat indítjuk a fényrajzok, ceruza- és ecsetforgatás útján. Együtt rajzolunk, ez is egy időtöltés, jó alkalom arra, hogy ne csak a YouTube rajzfilmjei legyenek, ne csak a készen kapott képek, világ. Azt a műhelyélményt, hogy mennyi összefestékezett kis ruha, összemaszatolt arcocska, kézhát, lelkesedés és dráma van e festegetések mögött, nem tudjuk egészen közreadni. Érezzük azonban, hogy fontos megtanulni az életet, így a házast is előbb képzeletben, ceruza- és ecsethegyen. Megrajzolni, elképzelni az eljövendőt! Az egyik legfőbb lelki feladat. Rajzolni egy pálcikaapukát és egy pálcikaanyukát és melléjük pálcikatestvéreket, és végül lerajzolni önmagunkat, a kis embert. E konyharajzok mögött egy őserőbe vetett, hittel és bizalommal élt élet rejtőzik. A barlangrajzok is így születtek. Mindenki maga tudja, hogy meleg-e még az áldás, amelynek hevével indította Isten a saját párosát. Végül is hiszem azt, hogy van valahol egy nagy égi album, tárhely, ahová Isten betűzi családos életünk fényrajzait. Ámen.

Solymosi Alpár, Csíkszereda