Örökkévaló Isten, szerető és mindenható jó Atyánk!

Eddig mindig csak kértem, a többet, a jobbat, a szebbet… Most is kérni szeretnélek, de csupán arra, hogy tartsd meg azt, amim van az életemben. Lelki kincseimet, családtagjaimat, embertársaimat, akiket rám bíztál. Ezért most egyszerű alázattal szólítalak meg, megköszönve áldásaidat, melyekkel folyamatosan megajándékozol. Mert bárhová nézek, jelenlétednek jeleit, csodáit tapasztalom. A természet színeváltozásában, a termények sokaságában és bőségében, kétkezi munkánk eredményében, melyre szintén Te adtad áldásodat. A családban, a közösségben, az együttlétekben, a könnycseppekben és mosolyokban egyaránt. Sokszor úgy érzem, nem elég tökéletesek a szavak, hogy kifejezzék mindazt, amit érzek, de tudom, hogy te látod bensőm rejtett titkait, szívem csendes gondolatait, és látod bennem az embert, kit Te alkottál, ki vágyik közelségedre, szeretetedre. Őszi hálaadás közeledtével most még inkább szeretném kifejezni hálámat az életért, amit adtál, és annak szépségeiért, amit megélhetek, a lét csodáival, amelyekkel megajándékozol, embertársaim szeretetével, mellyel nap mint nap körülölelnek, és a belső hanggal, mellyel szólítasz, hívsz, közeledben tartasz.

Igyekszem, hogy elvégezzem a rám bízott feladatokat, törekszem arra, hogy munkámmal megvalósítsam céljaidat, segítve az elesetteket, a rászorulókat, ápolva és gondozva a betegeket, erősíteni hitüket, kitartásukat, szeretve mindazokat, akiket mellém rendeltél, akikkel engem megajándékoztál. Mindezt a Te országod megvalósulásáért, a mi Tanítómesterünk nyomán. Áldj hát meg szereteteddel, segíts, hogy erőm ne lankadjon, biztass, buzdíts közelségeddel, és szólíts meg, ha letévednék útjaidról! Fogadd hálaadó imámat, e lélekből jövő, törékeny, őszinte emberi szavakat. Mert gyermekedként mi mást adhatnék hálám jeléül szeretetedért és gondviselésedért. Legyen áldott a Te neved mindörökké! Ámen.

Sipos László, Firtosváralja