Előrebocsátom, nem vagyok a mindenbe mindent belemagyarázó, állandóan racionalizáló, vagy spiritualizáló típus. De vannak az életben olyan véletlenszerű, illetve gondviselésszerű dolgok, történések, melyek igencsak gondolkodóba ejtik az emberfiát, vagy éppenséggel a transzcendenssel való kapcsolatát értelmeztetik újra vele. „Hát, ez már több, mint véletlen” felismerés minden bizonnyal koppant már nem egyszer mindannyiunk gondolat membránján. Az ebből fakadó rezgéshullámok általában a lelki hullámhosszainkat is megmozgatják, és késztetnek bennünket arra, hogy hangos szóval, vagy csak úgy magunkban, halkan, arcunkon mosollyal kimondjuk: Köszönöm Uram, hogy gondod van rám, áldott légy gondviselő jóságodért!
Természetesen több ilyen helyzetet is tudnék sorolni, de most nem ez a cél, hanem egynek a kiemelése. Elnézést kérek azoktól, akik már ismerik a sztorimat! Nemrégiben történt, ahogy szoktuk mondani, olyan nehezebbecske időszakában az életnek, amikor minden megomolni látszik. Na jó, nem volt éppen olyan nagy a baj, de bajnak épp elég, ha az ember autó nélkül marad, főleg, ha afféle, mint amilyen én vagyok családommal, kétlaki vagy több laki. Hisz a mi életünkben a gépjármű nem csak egy eszköz, amellyel közlekedünk, hanem raktár, gardrób, iroda, konyha, meditáló központ, és ki tudja még mi, illetve mi nem. Hatalmas érvágás tehát, amikor egyik pillanatról a másikra odalesznek mindezek egy kisebb-nagyobb műszaki hiba miatt.
Szóval azokban a nehéz időkben három ilyen többfunkciós eszközünk közül egyik sem volt használható. Egyiket az idő, másikat az út ette meg, a harmadik pedig csak egyszerűen elromlott. Fájt is a fejem eleget, emésztettem magam, honnan, miből, melyiket javíttassam, megéri-e vagy sem és így tovább. Sok-sok más jellegű kérdés is megfogalmazódott bennem akkor a helyzet kapcsán, általában Miért-el kezdődtek. Nem volt más választásom, a gondviselésre bíztam a dolgot, ahogy általában arra bízzuk az ennél sokkal, de sokkal drámaibb, válságosabb helyzeteiben is az életünknek. Talán azért, mert többször megtapasztaltuk már, amikor minden veszni látszik, közbelép a gondviselés. Mert mindig éber, sohasem alszik, még itt, a Firtos-hegy alatt sem!
Hosszú lenne elmesélni, hogy miként – az már más történet –, de a lényeg, rövid időn belül két használható járművet kaptunk csak úgy, ajándékba. A dolog pikantériája nem is ebben, hanem a következő mozzanatban rejlett, az átíratásban. Nem kértem a betűkombinációt, az mégis fölöttébb érdekesre sikerült, számomra üzenetértékűvé vált. Majd térdre rogytam, amikor megláttam, hogy a bukaresti távoli rokontól ajándékba kapott jármű rendszáma: HR-10-GDV. Véletlen volna? Az utolsó három betűből én azért valahogy nem tudtam nem a Gondviselést kiolvasni. Így hát azt olvastam ki belőle!
Egy banális példa csupán, de eléggé meggyőző, legalábbis számomra. Tudnék sorolni még bőven példát, mely alátámasztja, hogyan működik és él a Gondviselés, üzen, segít, és bíztat. Én pedig magamat és magunkat biztatom, hogy bármi jöjjön is, járjunk nyitott szemmel és lélekkel a világban, vegyük észre Gondviselőnk rólunk való gondoskodásának jeleit.
Sipos László, Firtosváralja