Benned él ez a belső hang,
Mint magas toronyban a harang,
Benned él, de mindig nem kongat,
Csak ha imára hív, akkor konghat,
Csak ha imára hív, akkor kongat,
Lelkünk és testünk nélküle koroghat,
De észre sem vesszük, hogy élünk:
Nem látunk semmit, csak nézünk.
Csak ha imára hív, akkor kongat,
Lélekvihar, lélekvész, árvíz és tűz
Hiába űz, hiába, egészen hiába űz,
Csak ha imára hív, akkor kongat.
Nincs benne semmi fondorlat,
Vagy kificamított béna gondolat,
Mert ha imára hív, csak akkor kongat,
Ha mégsem, elveszel és bolyonghatsz,
A csend temette jeltelen sírjok romjain
Fel sem ismerjük az emberrokonaink.
Istentől is eltávolodunk nélküle.
Mikor mivelünk is kibékülne,
Ez a belső hang: meg nem botránkoztat,
Mert ha imára hív, csak akkor kongat.

Sándor Szilárd