Lemosta a bánatot egy időre arcomról,

a csalódás és a hiábavalóság porát,

s látom a fenyőmag gyökeres lombját.

 

Felhő hullatta forró könnyek arcodról

talán már lemosták az elrontott időt,

s lelkedre szőttek reményből terítőt.

 

Ki fenyők mély lélegzetébe belekóstol,

s szívét gyógyítja fenyves harmatával,

kibékül a világgal és önnönmagával.

 

Nézd szikla hasadékában a fenyőmagot,

miként ver gyökeret és viharverten hódol

az életnek. Nem ad felesleges áldozatot.

 

Fenyvesek lélegzetén megtisztul minden,

az Úristen eléd áll az elrejtett kincsen,

de ne félj, szemed megtisztul a széptől.

 

Arcodon mosoly derül, lelkedben béke,

benned az élet szentségének bősége,

és a földre mosolyog a nap az égről!

 

Sándor Szilárd, Jobbágyfalva–Nyárádszereda