Levert a nátha vagy az influenza – koronavírus (talán) kizárva, negatív volt a teszt. A betegség otthonmaradásra kényszerített. És persze jelzés, tudom és vallom magam is. Ilyenkor pihenés kell, teljes körű és igazi. Ha lehet. Ha hagyják. Azt is tudom, hogy csak rajtunk múlik. Hát, persze. Megfigyeltem, hogy ennek az egyszerű – ám, napjainkban egyre inkább rettegett – szezonális betegségnek is van egy fontos lélekbeli, többnyire rendszeres lefolyása.
Kezdődik azzal, hogy győz rajtad a betegség, és pár napra ágyba – vagy legalábbis a négy fal közé – kényszerülsz. Nyűgös vagy, teher minden és legszívesebben kikapcsolnád a munkád, az életed – míg meggyógyulsz. Na, de nem lehet. Ahogy hatalmasodik el a nátha, úgy lesz egyre nehezebb minden teendő – gyakorlati és szellemi egyaránt. Ki kellene kapcsolni a számítógépet, a telefont, és hagyni mindent és mindenkit, amíg sikerül újból helyrebillenni. Érzi a test, de a lélek erre még nem áll készen. Ehelyett az első egy-két napban óránként, félóránként nézed a készülékeket, követed a hírfolyamot, levelekre és üzenetekre válaszolsz, még egy-két telefonhívást elintézel. Közben a test kéri a pihenést, erősödik a fejfájás, s – mert nem tudtál az első két nap rendesen kikapcsolni –, a következő napokra sem szűnnek a tünetek. Visszatér a torokfájás, a gyengeség.
Megígéred magadnak, hogy most már tényleg kikapcsolod a munkát és gyógyulni fogsz. A következő időszakban már jobban megy a rég elkezdett regény olvasása és a teljes csendben – telefon némítva – való alvás, pihenés. Talán sikerült. Pihensz. Előjönnek régi gondolatok, érzések, tervek, vágyak. Van, ami jól esik, van, ami nyugtalanít, de csendesíted magad, hisz a gyógyulás miatt fekszel az ágyban. Többnyire sikerül. Egy-két vágyat megerősítesz. Pár dolgot megfogadsz. Imádkozol. Többször, mint az átlagos hétköznapokban. Elgondolkozol a test törékenységén, az élet mulandóságán. A test szolgál a léleknek, és a lélek is a testnek. Igen, ez igaz lehet, éppen ezen dolgozom – nyugtatod magad. Megtetszik ez a szakasza a gyógyulásnak. Belemerülsz. Már jólesik, hogy otthon vagy, és az is, hogy a munka háttérbe szorult. Jólesik az otthon, a hozzátartozók odafigyelése, a téli napfény járásának figyelése a lakásból – reggeltől késő délutánig. Örülsz, hogy megadatott – a lehetőség a pihenésre, az olvasásra, a gondolatok rendezgetésére. Észreveszed, hogy már gyógyulsz: megfordult a folyamat, és immár kifelé lábalsz belőle.
Jó esetben még egy-két nap és vége a betegségnek. A konyhapulton még kéznél maradnak a vitaminok, gyógyszerek, a méz, citrom, fokhagyma és társaik. Az erőd kezd visszatérni. A pihenés jutalma az újult lendület, amellyel tervezni kezded a következő napokat, heteket. Szinte lelkesedsz az eltervezett dolgokért. Rájössz, mennyi mindennel akarsz még foglalkozni, és de jó ez így! A betegség elején tapasztalt erőtlenség és önsajnálat odalett. A lélek megnyugodott. Számba vetted dolgaidat, rendszerezted gondolataidat, és készen állsz a folytatásra. Várod a reggelt, amikor újra kilépsz a házból, találkozol a munkatársakkal, ismerősökkel, és ígéred – csak úgy magadnak, legbelül: maradni fog a lendület, a mosoly. És marad is, míg a készletet újból fel kell majd tölteni. A saját belső lelki tárat, hogy legyen miből adni a mindennapokban – egyénnek és közösségnek egyaránt.
Sándor Krisztina, Csíkszereda-Homoródalmás