– Elegem van! – szoktuk mondani, ha elfáradtunk, kiábrándultunk, felidegesítettek.

De mikor van elegünk a mindennapi dolgokból? Mikor van elég pénzünk, elég sikerünk, elég megvalósításunk, mikor vagyunk elegek magunknak?

Arra tanítottak, hogy mindig többre vágyjunk, soha ne elégedjünk meg azzal, amink van, mert „nézd csak a szomszéd Pistikét, neki még jobban megy, tudod te is legalább annyira, csak erőltesd meg egy kicsit magad!” S ez részben rendben is van. Hisz ha mindig mindennel elégedettek volnánk, s nem vágynánk többre, akkor mi hajtana, mi motiválna a fejlődésben, határaink feszegetésében? Akkor mi sarkallna arra, hogy felnőtt fejjel is tanuljunk, hogy próbálkozzunk olyan dolgokkal, amik elsőre talán túl nehéznek tűnnek, s ne adjuk fel az első akadálynál vagy nehézségnél. A világ ezernyi csatornán szórja felénk a pozitív megerősítést: képes vagy rá, csak akarni kell, és minden sikerül, ha egy mustármagnyi hited lenne, hegyeket mozdíthatnál.

De mi van, amikor nem megy? Valóban szégyen meghátrálni, nemet mondani, gyengének mutatkozni, nem olyan jónak lenni valamiben, mint a szomszéd Pistike? Mi van, amikor észleljük a határainkat, s rájövünk, hogy nem vagyunk olyan tapasztaltak, mint a nálunk idősebbek, olyan korszerűek, mint a nálunk fiatalabbak? Mert magunkat mindig mások tükrében mérjük, s ha nem vakít el az önteltség, mindig találunk valakit, aki egy adott dologban jártasabb, szakképzettebb vagy tehetségesebb valamiben, mint mi. Vajon ez azt jelenti, hogy nem vagyunk elég jók? Nem vagyunk elegek?

Hidd el, senki sem OLYAN, mint te. Van, aki jobban ért ehhez vagy ahhoz, van, aki szebb vagy jobb, de nincs még egy olyan személy a Földön élő közel nyolcmilliárd ember között, mint te. És te elég vagy. Elég vagy azoknak, akik ismernek, szeretnek és megbecsülnek azért, aki vagy. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell még fejlődnöd és tanulnod. Életed végéig tartó emberi kötelességed, hogy tökéletesedj, az Isten-arcúságod mindinkább felfedd. Ugyanakkor lehetsz néha fáradt, mindenki szokott az lenni, ha nem is posztoljuk ki. Lehet eleged másokból vagy magadból, lehetsz kiábrándult és kedvetlen, savanyú, sőt keserű, csak vigyázz, nehogy úgy maradj, s az váljon az alapízeddé.

Mert holnap új nap jön, új kihívásokkal, új csodákkal, s neked helyed és feladatod van abban a holnapban.

Rácz Mária, Kolozsvár