Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

(József Attila: Két hexameter)

Ma a jóságról beszélgettem néhány diákommal. Akkor jutott egyiküknek eszébe a fenti vers. Az alapvető kérdés az volt, hogy miért kell jónak lenni? Mert társadalmi elvárás, amit a törvény tiltásokkal próbál meg körülhatárolni? Vagy mert isteni parancs, mint a nagybetűs Törvény, amelyet maga az Úr adott Mózes által a zsidó népnek, s melynek betartása az Istennel kötött szövetség alapja volt?

Mit jelent egyáltalán erkölcsösen élni? Az első, legalapvetőbb dolog, hogy senkinek nem ártunk, nem teszünk olyant, ami számára bántó, legalábbis szándékosan nem. De vajon elég ez? Jézus kiállt a Törvény fontossága mellett, de ugyanakkor minden más törvény fölé rendelte a szeretet kettős parancsolatát, az Isten és ember iránti szeretetet. Ebben az esetben viszont a „ne tégy olyant mással, amit te nem szeretnél, ha veled tennének” alapelv kiegészül azzal, hogy „ahogy szeretnéd, hogy az emberek viszonyuljanak hozzád, te is azt tedd másokkal”! Vagyis nem az az igazán jó ember, aki nem tesz semmi rosszat, hanem aki lehetőség szerint segít is másokon.

Természetesen felvetődik a „miért legyünk jók?” kérdés is. Egy majdani isteni igazságszolgáltatás reményében, hogy belépőt nyerjünk a túlvilág jobbik változatába? Talán. De sokkal kézzelfoghatóbb és evilágibb céllal is. Először is, jónak lenni jó. Ha jót teszünk, akkor jól érezzük magunkat; ha nem teszünk rosszat, nem zakatol és nem nyugtalanít a lelkiismeretünk. Aztán ott a remény, hogy ha sokat segítünk másokon, mikor nekünk lesz szükségünk segítségre, ott lesznek legalább néhányan azok közül, akiket szükség idején támogattunk. És ha szabad nagyon idealistának lennünk, végsősoron Isten országát már itt, a földi életben keresni és építgetni kellene, hogy mindenkinek élhető, s ha lehet, boldogító legyen az élete. Jézus azt mondta: legyünk tökéletesek, József Attila csak azt, mért ne lehetnénk tisztességesek. És tényleg. Miért ne?

Rácz Mária, Kolozsvár