Május első vasárnapján anyák napját ünnepeltünk. A felém és általában az anyák felé áradó köszöntéshullám és idézetdömping elgondolkodtatott.

Régen gyermeket vállalni komoly gazdasági tényező volt. A gyermekek kicsi koruktól beletanultak a háztáji és mezei munkákba, még a legkisebbnek is volt feladata, ő volt a vízhordó. Aztán ahogy telt az idő, a felnőtté érett gyermekek feladata volt idős szüleikről gondoskodni. Akinek nem volt gyermeke, öreg korára támasz nélkül maradhatott.

Ma már a gazdasági mutató az ellenkező irányba fordult. Gyermeket nevelni nemhogy jövedelmező lenne, de sok esetben szinte anyagi csőd. Az elvárások egyre nagyobbak, ciki ha a fiadnak nincs zsírúj telefonja és a lányod nem jár zongora-, balett- és lovaglóórára. Ami pedig az időskori biztonságot jelenti, jó, ha betesznek egy öregotthonba, legalább nem teljes elhanyagoltságban kell töltenünk életünk utolsó éveit, napjait.

Miért vállalunk mégis gyermeket, nem is csak egyet? A klasszikus erdélyi válasz valahogy így hangzana: egyet az apának, egyet az anyának, egyet a nemzetnek, egyet az egyháznak.

Csak el ne feledjük, hogy gyermekeink nem a mi tulajdonaink! Nevelésük nem befektetés (akkor már jobban megérné ingatlanba, festményekbe vagy bármi másba fektetni a vagyont), nem a saját jövőnk megalapozása, még csak nem is második esély a vágyaink kiélésére, céljaink megvalósítására („én nem lehettem orvos, de majd ő” vagy „nekem nem volt lehetőségem utazgatni, de ő bejárja majd a világot”).

Én, négygyermekes anyaként úgy érzem, hogy azért vállalunk nagycsaládot, mert itt a szeretet megsokszorozódik, mert megtiszteltetés egy ember születésében és első életéveiben meghatározó szerepet játszani, mert anyává és apává válni olyan minőségi változás és felelősség, amit semmi más nem pótolhat. Aki még nem tapasztalta meg ezt az örömöt és csodát, az nem értheti, aki már átélte, annak nem kell magyarázni. A várandósság és a szülés maga a csoda negyedszerre is. Életem legintenzívebb pillanatai azok voltak, amikor újszülött gyermekeimet először a mellkasomra helyezték, még ott a szülőszobában, s az addig vörös fejjel üvöltő kis lények a testközelben minden esetben megnyugodtak, elcsendesedtek.

Gyermeket nevelni nem könnyű. Sok az elvárás kívülről és még több önmagunkkal szemben. Kedves édesanya, kedves édesapa, aki most ezt a rövid írást olvasod, tudnod kell, hogy a gyermeket nem magadnak, hanem a jövőnek neveled, önmagának és az emberiségnek, ne sajnáld hát mindenből a legjobbat adni neki! Nem ruhából, ételből és játékokból, hanem elsősorban emberségből, jóságból, időből és odafigyelésből.

Rácz Mária, Kolozsvár