Születésnapjaink kicsit újesztendőt köszöntők is…Számadások, újra- és újragondolások, félbehagyott tervek számbavétele, megtett utak végiggondolása, sikerek és kudarcok felidézése. Új fogadalmak tétele, újak és talán jobbak megfogadása. Elrejtett kincsek, értékek megtalálása, a Lét megköszönése.

Lassan harminckét éve dobog a szívem. Néha felgyorsulva, a Mindenség adta csodákat befogadva és átélve, néha lassabb vagy fájóbb lüktetésben, hogy a nyugalom mértékét is megértsem.

Néha hevesen, lelkesen, fényesen, kényesen, és csendesen.

Olykor mindent másoknak odaadva, máskor csak önmagamnak, mindent lázasan megtartva.

Drága a perc! Mindünknek! Ezt szórja a Fennvaló elénk. Apró kis morzsákat lábaink elé, hogy azt kövessük, szedjük össze, hogy általuk megtaláljuk egymást, megtaláljuk önmagunk, megtaláljuk Őt!

Apró kis morzsákat, melyeket sem az idő, sem a madarak, sem a szél, sem a víz, sem semmi idegen erő el nem tüntet.

Egyszer szeretnék mesélni ezekről a morzsákról unokáimnak. Elmondani nekik, hogy volt egy élet, tele csodával, hogy volt egy élet tele barátsággal, volt egy élet tele szeretettel.

Voltak édes ízek a számban, lebbent nemegyszer a függöny szobámban, sétáltam mezítláb templomok csendjében, vergődtem egyedül fájdalomban, néztem szerelemmel az égnek boltját, szívtam magamba az eső szagát, táncoltam tűzzel, vitatkoztam szenvedéllyel, kapaszkodtam, elengedtem, gyötörtem és gyötrődtem…

Voltam bátor és gyáva, néha két lábbal a földön, de legtöbbször lebegve a magasban. Adtak csodát az emberek, meglepetéssel telt perceket, mosolyt, gyászt és újjászületést!

Szeretném elmesélni unokáimnak, hogy tudják, voltak emberek az életemben, akikkel megbékültem, igazi mélységeket éltem meg.

Köszönöm a Mindenhatónak ezt a közeledő harminckettedik morzsát. Igyekszem, akárcsak a többit, ezt is hittel összeszedni. És csak megköszönni a percet. Nem tenni mást, csak hagyni, hogy a szeretete átjárjon, s általa megértsem, mi a feladatom.

Péterfi Ágnes, Sepsiszentgyörgy