Azon tűnödöm, mi az, amit az ember már nem tud elviselni.
Nézem az öregembert, aki háborút viselt: mennyi fájdalom a homályos tekintetben.
Nézem a menekültet, aki retteg, aki csalódott, aki számára olyan nehéz a holnapi nap gondolata.
Látom a fogyatékkal élőt, akit bántanak, kiközösítenek.
Fürkészem az édesanya arcát, aki gyötrődik, mert látja gyermeke vergődését, szenvedését.
Látom az ártatlant, akit ok nélkül vádolnak.
Látom a hatalom kezétől kifosztott embert.
Látom, hogyan telepedik rám időnként a félelem, s hogyan tompítja el bennem a mindent kiegyenlítő szeretet képességét.
Látom, hogyan befolyásolja döntéseimet a világ.
S elviselem. Elviselek háborút, megkülönböztetést, bántást, igazságtalanságot, gyötrődést, visszaélést, hamisságot.
Annyi mindent elviselek. Nem tudom, milyen világ jön, nem tudom mit hoz a holnap. Nem tudom, mennyi mindent kell még elviselnem.
Egyet tudok biztosan. Egyetlenegyet nem lennék képes elviselni: Isten nélkül élni. Isten nélkül lenni. Mert azt…, azt nem lehetne elviselni.
Péterfi Ágnes, Sepsiszentgyörgy