Ismertem egy asszonyt, akinek szeméből bölcsesség áradt. Ismertem egy asszonyt, akinek az idő mély barázdákat szántott arcára. Ismertem egy asszonyt, aki dolgos kezeivel gyermekeket, unokákat és dédunokákat szeretgetett meg.
Ismertem egy asszonyt, aki mindenét megosztotta szeretteivel. Sokszor megfeledkeztem róla, sokszor beleestem abba a csapdába, hogy minden erőmet és időmet az anyagi javak megteremtésére használtam.
Jézus, nekünk kései tanítványoknak is ezt mondja: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák, és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is.” Milyen kincsekre gondol Jézus? Szerintem hitre és osztatlan odaadásra gondol.
Az asszony, akiről írok, nem engedte, hogy útjában álljon a birtoklási vágy és sok más az élet megélésére vonatkozó tévhit. Kincseit nem az asztalfiókban tartotta, hanem a szívében és mindennap egy-egy darabot adott a hozzá forduló elárvult lelkeknek.
Odaadta szavai, érintései és tekintete által, a szeretetet, az örömet, a békességet, a boldogságot, hűséget, a szerettei iránti elkötelezettséget. Ezeknek az értéke hatalmas volt földi életében is, amikor a fizikai valóságban is boldogítottak, de értéke megmarad mindörökké, mert halála után is itt maradtak bennünk.
Ezek a kincsek, melyeket tőle kaptam/kaptunk megtart az élet vad tengerén. Mentőmellényként szolgál és megtart mindörökké. Ilyen kincseket gyűjtsetek ti is magatoknak!
Nagy Zsuzsanna, teológiai hallgató, Aranyosrákos