Az Apostolok Cselekedeteiről írt újszövetségi iratban olvassuk, hogy Péter apostol elment Kornéliszusz házába, és ott először térített pogány emberek között. Egy látomás során értette meg, hogy Isten azt akarja tőle, hogy ne csak a zsidók között, hanem a pogányok között is hirdesse az evangéliumot. Ez a történet jött elő lelkem mélyéről nemrég amikor Izraelben jártam, ahol eljutottam a Jordán folyó partjára is. Látogatásom alkalmával éppen egy afrikai gyülekezet keresztelkedett a Jordán folyóban. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy szinte úgy néztek ki, mint ha a népszerű filmek valamelyikéből léptek volna ki: hangos, ritmikus zenével és énekkel dicsőítették Istent, hatalmas mosoly, mindent elöntő szeretet, égre emelt kezek jellemezték a tevékenységüket.
Ahogy beteltem a látványukkal, első reakcióm az idegenkedés volt, hiszen annyi mindenben különböztek tőlünk. Kicsit mesterkéltnek is tűnt az egész. Bőrszínük, termetük, kisugárzásuk mind-mind teljesen idegenek voltak számomra. A mentalitásuk is, amellyel ünnepeltek, meghökkentettek engem, hiszen ilyen féktelen örömöt, hangos, boldogító zenét nem hallok az európai templomokban. Első ösztönös reakcióm az elutasítás volt, aztán megszólalt bennem a belső hangom: “Ők is ugyanolyan emberek, mint te. Lehet, hogy kicsit mások, de el kell fogadni a másságot. Nem is vagytok annyira különbözőek.”
Így hát megnéztem őket újra, és felismertem, hogy tulajdonképpen nagyon sok közös dolog van bennünk. Csodálatos, hogy ugyanaz a lelkület vezérelt minket a Jordán folyó partjára, messzi távolból hozott minket össze az Úr iránti szeretet a világnak ebbe a sarkába. És hirtelen nem idegenek voltak, hanem testvérek, akik ugyanazt keresik, mint én: Isten közelségét. Lehet, hogy másképp viselkednek, másképp keresnek, de már maga a keresés ténye összekötött bennünket.
Eltűnődőm azon, hogy egy réges régen végbement tett következménye keltette-e bennem azt a Jordán partján megszólaló belső hangot? Vajon ekkora következménye van egyetlen ember tettének? És ha igen, akkor mit mondhatunk a saját tetteinkről? Ezt a belső hangot a Jordán partján Péter régi cselekedete szólaltatta meg bennem. Az idegenben, évezredek elteltével. Vajon, ha azt cselekednénk, ami a szívünkben van, minden megjátszás nélkül, akkor a belső hangot meg tudnánk szólaltatni másokban is?
Nagy Zsuzsa, teológiai hallgató