Jól emlékszem még azokra az időkre, amikor úgy éreztem, hogy mihelyst decemberbe fordult az év, mintha varázsütésre megváltozott volna a világ körülöttem, és minden arról szólt, hogy miként fogalmazzam meg legnagyobb vágyaimat, hogy majd, amikor kigyúl a karácsonyi fény és béke borul az egész világra, én a karácsonyfánk alatt végre megtalálhassam és bontogathassam a rengeteg ajándékot, amit levélben kértem az angyaltól.
A lassan fogyó napok számolásának izgalmát alig bírtam legyőzni.
Azóta sok év telt el, de decemberbe fordulva ma is izgalom fog el, csakhogy ez már másféle. Kevés ugyan megmaradt a régi csodavárásból, de már közel sem ugyanaz. Inkább egyfajta aggodalomnak mondanám. Munka, otthon, vásárlás, ennivaló, ajándékok, család, díszek, fa, vacsora, barátok, szabadnapok, munkanapok, mi hogyan, milyen sorrendben, miként legyen? Ne maradjon ki senki és semmi, de azért túlzásba se essek, s ebben a most előttem álló néhány hétben oldjam meg a dolgokat ügyesen logisztikázva, hogy leírt és elgondolt listám minden pontja ki legyen pipálva mire rám köszön a fényességes Ünnep.
„Na és mikor írod meg a levelünket?” – kérdezné tőlem gyermek önmagam, ha találkozhatnánk. Én meg habognék össze-vissza, mert levélre én nem gondoltam. Legalábbis az idén nem… vagyis pontosabban és őszintébben az idén sem…
Hogy miért nem, azt magamnak sem tudom megválaszolni. Valamikor és valahogyan a sok karácsonyból kimaradt, hogy lerajzoljam, megfogalmazzam, megosszam az angyallal, hogy kiket szeretek és nekik mit szeretnék, s én mire vágyom nagyon. Pedig úgy lehet, le kell írni minden évben, hogy mi nem változott s mi újdonság van. Rá kell bízni kívánságunkat az „angyalra” és bízni benne, hogy teljesíti. Hinni, hogy ha nem is tud mindent elhozni, azért megpróbálja és figyel…
Ha valamely szerettem megkérdezi, hogy mit szeretnék az idén ajándékba, minden bizonnyal most is azt fogom mondani, amit jó néhány éve mondok mindig: „semmit”, de azért titkon remélek valami apróságot… és az idén a listámat szép levélpapírra cserélem, és újra írok az angyalnak. Leírom, hogy jól vagyok, hogy mire vágyom, mi bánt, mi az, amire még várnom kell, s mi adatott meg váratlanul, mit hozzon szeretteimnek, mit énnekem, s mi legyen a fa alatt és ki álljon a fa körül. Aztán lezárom az angyalnak írt levelem borítékját, és valószínűleg sosem küldöm el… de megírom.
Molnár Imola, Barót