Ha felteszem a kérdést, hogy milyen az Isten, akkor nagyon sokféle választ kapok. Néha azt hiszem, hogy Isten kereséséről szól az életem, máskor pedig úgy érzem, hogy ott van bennem.
Az égő csipkebokorban pont Isten zárta le a kérdések további özönét, amikor az mondja Mózesnek, hogy: „Vagyok, aki vagyok.” (2Móz 3,14) Habár lehet, hogy ezzel csak további kérdéseket szült… Ugyanis megfoghatatlan számomra ez a kifejezés, ami önmagára visszavetítő, valami létezést akar sugallani, de a születés és halál közé szorított véges létemből ezt nehezen tudom felfogni.
Mégis úgy érzem, hogy az Istent sokféleképpen lehet felfogni és megérezni. Amikor boldog vagyok, akkor úgy élem meg, hogy ő az ajándékozó. Amikor félek, akkor azt hiszem, hogy bújócskázik velem. Amikor tévedek, akkor szigorúnak élem meg. És mindegyikre talál az a kifejezés, hogy Vagyok, aki vagyok…
Gyermekeim lelki világában egy különlegességet véltem felfedezni, és ez megnyitotta számomra a megértés ablakát. Szülőként mindhárom gyermek előtt ugyanúgy viselkedem, legtöbbször egy időben látnak. A világhoz való viszonyulásomat ugyanazokból a cselekedetekből láthatják. Mégis egészen másképp élik meg a saját nézőpontjukból az életet, a velem és az önmagukkal való kapcsolatukat. És bizonyára az Istenhez való kötődésüket is. Egészen eltérő személyiségük és világnézetük van. Ez így is van rendjén. Ugyanis azt érzem, hogy a saját világukhoz, a saját kérdéseikhez keresik a kapcsolódási pontokat, és nagyon változatos kötődések jönnek létre.
Így tud az Isten is ezerarcú valóság lenni, mert mindig az a létezés lesz, amit keresek benne. A kérdésben benne lesz már a válasz is. Isten az lesz számomra, akit éppen keresek.
És tőlem függ, hogy milyen kérdést teszek fel, hogy épp milyen Istenben hiszek.
Miért elhibázott az életem? Miért nem sikerül megint? E kérdések gondolatiránya helyett lehet keresni az Istent azokban a válaszokban, ami ezekre a kérdésekre jön: Miért jó az életem? Minek örülhetek ma reggel? Miért szeretnek az emberek? Milyen az Isten?
Mikó Ferenc
Tarcsafalva