El tudnád képzelni úgy az életed és a mindennapjaid, hogy azon tanakodsz mi lesz a következő napon, meg tudod-e teremteni önmagad s családod számára a túléléshez szükséges alapanyagokat?

Sokunkban egészen idáig fel sem merült ez a gondolat, hiszen úgynevezett ,,kiváltságos’’ helyzetben vagyunk, természetes számunkra, hogy meleg ételt eszünk, amikor arra vágyunk, és puha, meleg ágyba bújhatunk egy fáradságos nap után. Pont emiatt, mi, akik nem kell ilyesmiken aggódjunk, hajlamosak vagyunk nem tulajdonítani akkora jelentőséget az effajta apróságoknak. Pedig kellene, sőt illene, mivel nem mindnyájan vagyunk ebben a szerencsés, előkelő helyzetben. A társadalom elég nagy része nap mint nap megtapasztalja az egyenlőtlenségek és nélkülözés okozta megpróbáltatásokat, s emiatt a lenézettek csoportját népesítik. Tudnivaló, hogy azokhoz a dolgokhoz, amelyek eltérnek a megszokottól és elfogadottól, legyen szó akár küllemről, viselkedésformáról vagy környezetről, a társadalom tagjai hajlamosak negatívan viszonyulni és elfordulni tőlük. Ők is ugyanúgy emberek, ugyanúgy szeretnek és gondoskodnak egymásról, különbség csupán annyi, hogy míg mi, a ,,kiváltságosak’’ nem becsülünk meg olyan dolgokat, amiről azt gondoljuk, hogy milyen könnyen hozzáférhetőek, addig ezek az emberek borzasztóan hálásak.

Első éves egyetemistaként minden kedden reggel hajléktalan-étkeztetésben vettem részt a Gondviselés Segélyszervezet kezdeményezésének keretén belül. Ezen alkalmakkor számos olyan személlyel ismerkedtem meg, akiknek nem volt otthonuk, napi gondolataik közé tartozott, hogy mit fognak enni vagy fognak-e egyáltalán. Itt történt egy olyan eset, amiért a mai napig hálás vagyok, hogy láthattam, mert a kis dolgokban való örömöt, és a nehézségek közepette levő szeretetet mutatta be. Az étkeztetés után letettem egy tálca süteményt, amit gyorsan el is kapkodtak, viszont volt egy testvérpár, két idős férfi, akiknek egy darab,  pontosabban az utolsó sütemény jutott. Ekkor az egyik testvér elvette a süteményt, kettétörte, és gondolkodás nélkül odanyújtotta bátyjának, majd egymásra mosolyogtak. Apró gesztus, viszont óriási jelentőséggel bír, mert bemutatta a valódi hálát és a feltétel nélküli szeretetet a nehézségek közepette is, amit mi nagyon sokszor nem veszünk észre, nem tulajdonítunk neki akkora fontosságot. Talán ezért volna jó örülni az első látásra semmiségnek tűnő gesztusoknak és hálásnak lenni a mindennapi gondoskodásért és szeretetért.

Mihály Boróka

Homoródalmás – ODFIE