Meditálni tanít a kislányom, ahogy az oviban gyakorolják. Jó, ha az embernek vannak ilyesfajta napi rutinjai: ima, meditálás, mozgás, naplóírás, miegymás. Nem árt erre időben rászokni. Újratölthetjük vele a szeretettankjainkat, s más szemüvegen át tárulkozik elénk a csalódások tömkelegét osztogató világ!
Mellé kuporodom, padmászana (lótuszülés), és már indulhat is a rövid önsegítő mondatok ismételgetése: „Minden rendben van! Jól érzem magam! Szeretem a családomat! Szeretem a szüleimet! Szeretem a barátaimat! Szeretem magam! Bízom magamban!” És a végén megosztjuk egymással, hogy mit éreztünk. Csodás lehetőség ez arra, hogy vele, az univerzummal és belső lényemmel kapcsolódni tudjak. Hálás vagyok, amiért naponta tanít a gyermekem valamire, amiről talán nem is vettem észre, hogy megfeledkeztem, hogy kikopott felnőtt életemből!
Miközben összeesküvés-elméletekbe gabalyodik a megrettent emberiség, s a szorongás, önsajnálat eddig talán soha nem ismert méreteket ölt, tragédiákat bagatellizálva, előttünk zajló folyamatokat nagyképűen megtagadva, kell hogy legyen szemünk a szép, a megnyugtató, a lényünket másokkal egybefonó és megtartó meglátására, felismerésére! Ezek a „dolce far niente” (édes semmittevés)-nek tűnő pillanatai, amikor megállsz egy kicsit, félreteszed a folyton pittyegő telefonod, kikapcsolod a válogatás nélkül minden hírt rád zúdító tévét, a villogó kütyüidet, s odakuporodsz egy gyerek mellé, hogy együtt fonjatok virágkoszorút, hasra feküdve bogarakat kövessetek a fűben, megkóstoljátok a kert zöldellő ínyencségeit, hangotokkal rezegtessétek a tájat, s egy száraz ággal új világot varázsoljatok magatok köré! A lehető legkevesebb eszköz elég ehhez. Csak légy résen, le ne késd a pillanatot, amikor Ő játszani hív egy gyermek kíváncsiságának hangján keresztül! Kár lenne elszalasztani a kalandot, amiben minden percben részed lehet, ha mernél fejest ugrani benne! S közben ne felejtsd el mantrázni: Minden rendben van! Jól érzem magam!
Mátéfi Tímea, Énlaka