Vannak dédelgetett és féltve őrzött emlékeink, amelyekről úgy gondoljuk, hogy a múltban felejtettük őket, akárcsak akkori önmagunkat, akinél ma mégiscsak tapasztaltabbak, bölcsebbek, tisztábban látók vagyunk. Leszámoltunk velük, nem tér(het)nek vissza, véljük. Hiszen az idő annyi mindennek orvosa. Mindennek. Illetve az lehet. A legvéresebb csatatéren is kizöldül a fű, szirmait bontogatja millió virág, illatozik, nyüzsög az erdő. Mintha mi sem történt volna! De vajon az arcunkon szaporodó szarkalábaktól kísért, sűrűsödő, sikerekkel és mulasztásokkal tűzdelt életünk tényleg maga mögött tud hagyni levetett kabátként bármit is abból, amit megéltünk, elkövettünk? Ha igen, miért?!

Van úgy, hogy visszatérsz egy helyre, ahol a benned mélyen eltemetett kedves idők képei mellé jó marék keserűséget is szór az emlékezés. Csak hogy tudd, érezd, az élet sohasem csak ilyen vagy csak olyan. Újra megelevenednek benned az akkor elhangzott és elhallgatott szavak, illatok, ízek. Minden érzékszerved rákapcsolódik az eleven emlékezésre, nem kímélve téged. Talán így akar edzetté tenni a Mindenség: addig játssza újra és újra el veled ezt a könyörtelen játékot, amíg győzni tudsz. Amíg legyűröd magadban a keserűséget, kiirtod a lidérceket rejtegető sűrű bozótot, s engeded magad fellélegezni, napfénnyel töltekezni.

Van úgy, hogy tekinteted találkozik egy másikéval, valakiével a múltadból, s ezzel kihúzol egy rég betolt fiókot. Odabent újraéled valami, amiről azt hitted, rég elfújta a feledés szele. Csakhogy minden úgy van, ahogy akkor, ott hagytad, hagytátok. Rá kell döbbeni: az érzéseidet ideig-óráig elnyomni lehet, de elhallgattatni nem. Mert bennük lelkek, sorsok, vágyak, álmok találkoznak, amik egyszerűbbek s őszintébbek, mint te a felszínen. S ez a játék is addig ismétlődik benned, amíg végre hallgatsz a szíved sóvárgására, lelked vágyára. Az elvarratlan szálakat el kell varni vagy kibontani az egészet, s új cérnát fűzve a tűbe visszakanyarodni és varrni. Egészen. Akár évtizedeket is. Különben a sírban sem nyugszik meg a lélek. Gondolom.

Hála érte, hogy ezekben a folyamatokban nem vagyunk egyedül, hogy segítő szándékával bebugyolál a Gondviselő! Ő legyen velem s veled, amikor az emlékdobozok szalagjait megoldjuk, amikor új cérnát fűzünk a tűbe, amikor erőt veszünk magunkon, hogy kihúzzuk azt a valamikor beragadt fiókot!

Mátéfi Tímea, Énlaka