Ünnepeljünk!
Lobogózzuk fel kapuinkat!
Énekeljük el nemzeti dalainkat!
Tűzzük mellünkre a kokárdát!
Imádkozzunk és lelkesedjünk együtt szégyen és gátlások nélkül!
Hogy lássák, és megkérdezzék tőlünk: ugyan miért ünnepeltek? Nem mások, nem az idegenek, hanem legfőképpen gyermekeink. A bibliai nép ünnepeinek is ez volt az egyik legfőbb célja: nemzedékről nemzedékre életben tartani a múlt nagy legendáit, a hősi tettek és lelkek nagyságát. Mint források, patakok, folyók és folyamok a tengert, úgy táplálta a dicső múlt Isten akarata szerint az egymást követő nemzedékek öntudatát.
A márciusi ifjak neveit, tetteit emlékezetben kell tartani. De nem felejthetjük el, hogy ők rokonok az előttük és utánuk élő összes többi forradalmárral. Rokonok azokkal, akik nem elégedtek meg a fennálló helyzettel, nem kerestek magyarázatokat és kifogásokat a kudarcokhoz, a tehetetlenséghez. Ehelyett álmodtak és tettek a jobbért, s csodálatos módon mindig volt eredmény: leomlottak falak, kinyíltak igazságtalan börtönök ajtói, sokféle bilincs hullott le sokaknak kezéről. Lehetett! Mert Isten a hősökön keresztül cselekszi meg csodáit!
Mi is lehetünk a hősök rokonai! Mi is mondhatjuk: lehet! Abbahagyhatjuk mi is végre a sok magyarázkodást és kifogást.
Lehetünk jobbak, tanulhatunk többet, összefoghatunk erősebben, vállalhatunk nagyobb terhet, szólhatunk őszintébben!
Higgyük, hogy Isten rajtunk keresztül akarja véghezvinni csodáit!
„Itt az idő …!”
Így ünnepeljünk!
Szabó Előd, Ürmös