Emlékszel-e még, milyen volt, amikor Édesanyád gyengéden átölelt, ha bántott a Lét játszóterén megtapasztalt csalódás? Emlékszel-simogató tenyerével elűzte fájdalmadat? Emlékszel-e még, ahogyan Édesapád erős tartással kért számon az elkövetett csínyekért, aztán munka érdesítette kezét mosolyogva feléd nyújtotta, karjaiba zárt, és magához szorított? Ők szeretettükkel fontak körül. Emlékszel-e még erre a szeretetre? Emlékszel-e még, milyen volt gyermeknek lenni?
A nagy világ utcáit járva, vagy szűkebb környezetünkbe kilépve meggyötört arcokat, a Lét által megviselt szempárokat látunk, persze, ha felemeljük tekintetünket a sárból. Mintha valaki átprogramozta volna a valóságot, és kifelejtette volna belőle a boldogság kódjait. Pedig annyi minden van, amiért lehetnénk boldogok… Mindig úgy képzeltem, hogy a Lét egy hatalmas játszótér, amelyen boldogan játszunk, mintha karcolás nélküli lenne még a Lélek.
Tudom, sok mindenen keresztül mentünk már ahhoz, hogy ne tűnjön ennyire egyszerűnek ez a kép. Bántottak és mi is bántunk már. Megpróbált már elégszer ahhoz az élet, hogy elfelejtsük, milyen önfeledt gyermekként játszani. Mégis egy játékra hívlak most.
Ha az átprogramozottnak tűnő valóságban számodra is volt már nehéz a szárnyalás, erősebb a zaj, és több a megfelelni akarás, ha volt már olyan, hogy úgy érezted a nyugalom volna jó, akkor most egy pillanatra ne tégy semmit. Állj meg. A játék időtartama csupán 3 perc. Keresd meg csended lelőhelyét, és játssz gyermekesdit. Légy most gyermek!
Nyisd ki a magad köré, magad által épített védőfal kiskapuját, és szaladj! Érezd a szabadság ízét és illatát. Érezd, mindent megtehetsz. Mert közben megtart Ő, a mindeneket Teremtő.
Hagyd magad mögött a világ zaját, indulj el egy erdőn át, és érkezz meg egy pitypangokkal tele tisztásra, figyeld a naplementét. Érezd, Te is része vagy a teremtésnek. Érted is van.
Gyermeki naivsággal fedezd fel, és csodálkozz rá a pillanat apró szépségeire, a Lét időnként jelentéktelennek tűnő ajándékaira. Érezd, számodra is elérhetőek. Érted is vannak.
Bontsd ki szárnyaidat, és repülj! Érezd a repülés lélek simogató, egyre magasabbra emelő erejét. Érezd, várnak Rád is. Mert közben karjait előtted is kitárta Ő, a feltételek nélkül szerető.
Ne gondold túl a sorsot, „merj élni, merj, Föld gyermeke”, „sorsod hagyd az Úrra, és bízzál híven”. Emeld fel tekinteted, és nyisd meg a szíved, „szárnyad van, lelkem, meg ne tagadd magadat./Vak misztériumok nem bántanak. Föl, föl a fővel!” (Dávid Ferenc).
Programozd újra a valóságod, mert lehetsz boldog még. A képlet egyszerű, a megfejtés rajtad áll. Isten gyermeke vagy, hozzá tartozol. Ő az, aki édesanyádhoz hasonlóan váratlanul gyengéden átölel, ha fáj a Lét játszóterén tapasztalt újabb csalódás. Simogatásával Ő űzi el a fájdalmat. Ő az, aki édesapádhoz hasonlóan belső önmagaddal vívott harcaid után karjaiba zár és magához szorít, ha elég tiszta a szíved.
Gyermek vagy. S az boldogabb, ezerszer boldogabb, ki soha el nem engedi lelkéből a gyermeket. Maradj gyermek! Ez a kihívás!
Magyari Zita-Emese, teológiai hallgató
Szentháromság