Télen pihent. Télen porcelán bögréből szürcsölték a teát, kakaót, frissen fejt házi tejet a háziak, úgy urasan. De nyáron a szekrényben megbújó pléhcsuprok kerültek elő. Volt, vagyis még mindig van, egy darab.

Fehérnek már nem mondható, de újkorában bizonyára patyolatban pompázott, és főként a sárga ruhás, pöttyös főkötős kislány rajta, na ő mindig magával ragadta egy aprócska lány szívét. Úgy érezte, az csak neki készült. Így, ha reggeli teázásra invitálták, a mentatea csak abból a csuporból volt finom, csak abból gőzölgött a legszebben. Használatban volt.

A nyár reggeli friss sugaraival ébredt, ahogy kezébe vette az abból inni akaró. Éltető forrása volt a gyermekkornak, egy apró lány szomjazó lelkének. Az idő múlásával nem kelt életre a ház, csak nagy ritkán. Örök életre szenderültek a benne lakók, a kicsi lány is naggyá cseperedett, és mivel ritkán volt lehetősége a nagy fenyőfa szekrényt vizslatni, sokáig pihent az egykor igen kedves tárgy. A nagylány sok csuprot emelt ajkaihoz, mindből úgy ivott, mintha a sárga ruhás kislány kacsintana arról vissza, s valahányszor hazatért, elővette, kimosta, majd az udvaron lévő kútból friss vízzel töltötte csordultig, úgy a csuprot, mint önmagát. A rendrakás fázisában, a lomtalanításkor, majdnem véget is ért e kis tárgy története, de a sok kacat, ócskaság közül kiemelték. Becsomagolták, majd vitte magával a lány, bármerre járt. Költözhetett városra, kicsiny faluba, vitte a kincset magával, mert úgy érezte nagyapja szavai bugyognak fel benne, nagyanyja léleksimogató cirógatásai ölelik körbe. Szorosan magához láncolta, élete része volt, mert emlékeztette mindarra, ahonnan jön, akiktől származik, amiből vétetett. Rövid időn belül az ősi fészek új életre kelt,  a régi fenyőfa szekrény tűzre került, a ház új arculatban pompázott, a lány az ősi fészekbe repült vissza harmadmagával. Minden megújult, a bútorok sem a régiek, de a sárga ruhás, sárga főkötős kis csupor nagy utat megtéve újra hazakerült, még a helye is a sarokban lévő konyhaszekrényben van. Nem fehér, kopott, már a máz is lement két helyen az aljáról. De az édesanyává, feleséggé cseperedett kicsi lány most is abból szürcsöli a mentateáját, reggel a nyári nap első sugaraiban fürdőzve, a hidegebb napokon néha gyermekei ajkához tartja, hogy éltető vizet adjon számukra. A kör bezárult.

Liker Henrietta

ifjúsági lelkész, Székelykeresztúri Egyházkör