Az utca sarkán van egy zöld ház. Egy nagy kapun keresztül jutunk be a tágas udvarra. Gyermekkori megfigyeléseim alapján elmondhatom, hogy ezen az udvaron nyílik mindig először a hóvirág, és itt van a legpirosabb tulipán is. Az udvar végében ott a csűr. Emlékszem, milyen jóleső érzés volt a frissen vágott fű illatában, a puha „ágyban”, hátradőlni és a nyári melegben ott felfrissülni. Emlékszem a kemencéből kivett, frissen sült kenyér illatára, amellyel soha nem lehet betelni. A kenyér sarka mindig az enyém volt. Emlékszem a tyúkokra, külön szórakozás volt odadobni nekik eledelüket és figyelni, ahogy mind odafutnak. És emlékszem rá. Emlékszem a történetekre, amelyeket ő mesélt. Krumpliválogatás közben elindultunk a zöld ház nagy udvarától a Kerek-hegyig majd onnan tovább és tovább a csodák birodalmába. Mesélt, és én hallgattam. Mesélt, és én csodáltam. Az utca sarkán van egy zöld ház: a mesék birodalma, az álmok helyszíne, a szeretet palotája.

Tavasszal a természet újjáéled. A fák felöltik virágköntösüket, a madarak csicsergése betölti a teret, az ember vére megpezsdül. Lépésről lépésre, napról napra köszönt be az élet és vele együtt szívünkbe az öröm, a hála és boldogság. Még a nap sugarai is ezt üzenik mindenkinek: Ember, élj! Mi pedig a tavasz beköszöntével újra elkezdünk élni tanulni, felvéve a természet ritmusát. Mégis, érezzük a változást, hogy valami már más, valami, valaki hiányzik. Egyszerűen már nincs itt. Az elmúlás megvisel.

Ember, élj! De a mesélő nélkül hogyan? Nehéz szembenézni egyedül a halál fojtogató valóságával. Nehéz az egyedül maradottság érzése. Kegyetlen az űr és a sötétség. Kegyetlen a fájdalom egyedül. Kegyetlen, hogy azt hisszük, egyedül vagyunk, egyedül maradtunk. Kegyetlen az érzés, ha nem ismerjük fel, hogy Isten velünk van, hiszen élni is Ő tanít bennünket. Tőle ajándékba kaptuk életünket, gyermekeinek teremtett minket. Nem hagy el a fájdalomban és a gyászban, nem fordul el tőlünk, és segít élni tanulni. Nem kell ezt kérni Tőle, csak hinni kell segítő, gondviselő jelenlétében.

Az utca sarkán van egy zöld ház. Az udvar, a csűr, a frissen vágott fű és a kenyér illata mindig a régi, de a mesélő már nem ennek a zöld háznak a lakója. Tavasz van, az élet ünnepe. Hiányzik, és biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak hiányzik valaki. A gyász helyett mégis inkább tárjuk ki a szívünket, hogy Isten vigasztaló és tanító szeretetét megérezzük. Mert Ő velünk van, átsegít a nehéz időszakon, hogy megérezzük, megértsük, hogy eltávozott szerettünk az Ő ölelésében békét lelt. Mi pedig Vele, szívünkben emlékeinkkel, a lélek teljességével haladunk lépésről lépésre, és élni tanulunk, Vele és Általa.

László Bernadett, teológiai hallgató, Gyepes