Egyik nap örömmel, másnap már körömmel… – mondta nagymamám, valahányszor ebéd vagy vacsora után nagy duzzogva álltam a halom mosatlan előtt. Semmi kedvem nem volt éppen akkor elmosogatni az edényeket, de nem volt pardon. Most mossuk el lelkem, mert holnap több lesz, a kosz rászárad, kaparni kell, sokkal rosszabb lesz. S már öntötte is egyik tálba a forró vizet, másikba a jéghideget, mosogattunk, tisztáltunk, borogattunk, majd mindig leültünk kicsit megcsodálni az edények csikorgó tisztaságát. Kivétel ez alól csak a vasárnapok voltak, amikor igyekeztünk minél kevesebbet dolgozni. Ilyenkor beszuszukáltunk minden edényt a „süllyesztőbe”. Így hívtuk a kagyló alatti részt, ahova elrejtettük a mosásra váró edényeket, hogy másnap aztán körömmel, drótmosóval levakarjuk róla az ételmaradékokat.
Gyakran eszembe jut ez a történet, mert sajnos gyakran halogatok… Nagy duzzogva állok időnként olyan feladatok előtt, és hiába hallom egyértelműen a fejemben a figyelmeztetést, hogy ha most nem fiam, akkor holnap már körömmel…tuszkolom is be a feladataim a „süllyesztőbe” és nagy serényen csukom rá az ajtót, hogy ne is lássam, mintha nem létezne. Persze, persze, olyan is van, hogy nem önszántamból halogatok ezt-azt, csak hát az élet, az éééélet az felülír dolgokat, mert arra hajlamos… de attól még gyűl, és gyűl a „mosatlan”. És hát ezek csak a feladatok… még nem is beszéltem az ennél is fontosabbakról, elhanyagolt kapcsolatokról, ki nem mondott bocsánatokról és köszönömökről, elkövetett és ki nem javított hibákról, az elmulasztott csendekről, imáról. Gondolom, mindannyian tudnánk folytatni ezt a sort.
És tudjuk, pontosan tudjuk, hogy ha egyik nap nem is örömmel, de mindenképp könnyedebb lélekkel, másnap viszont bizonyosan körömmel, kínlódva. Tudjuk, hogy minél több minden kerül lelkünk süllyesztőjébe, annál nehezebb lesz levakarni, kaparni, karmolni, karcolni róla a rárakódott mocskot.
Böjt van és lassan tavasz. Mindkettő tudatosabb mindennapokra int, az egyre határozottabban fénylő, meleget adó Nap pedig mintha lazítana kicsit lelkünk kérges rétegein. A körülmények adottak most is. Hátha, hátha sikerülne ezt-azt kiemelni a süllyesztőből, és elmosogatni. Forró vízzel, jéghideggel öblíteni, majd leülni, és csodálni a csikorgó tisztaságot.
Ui. Nem, erre nincs mosogatógép, amibe csak úgy mindent be lehet hajigálni, hogy végezze el helyettünk a munkát. Nem, nem, nekünk kell, egyenként, edényről, edényre…
Koppándi Júlia, Kolozsvár