Születés és halál. E két végpont között zajlik az életünk, s mindkettőből a Gondviselő titokzatossága sejlik fel. Sosem enged be teljesen, csak pillanatnyi tapasztalásaink vannak, amelyek néha eufóriával, máskor mély csenddel itatnak át. Mondd csak, mit tudsz a születésedről? Semmit, legfeljebb amit elmeséltek neked azok, akik jelen voltak. Pedig ott voltál. És itt vagy most is. Na, és mit tudsz a halálodról? Még annyit sem, mint a születésről. Egyedül a hited határozza meg, hogy hogyan gondolsz a saját elmúlásodra: mint valami borzasztó, fájdalmas törésre, vagy pedig mint békességes, fény felé sétálásra, netán megérkezésre.

A gyermekek lelkében kiemelkedően fontos helyet foglal el a születés és a halál kérdésköre. Számunkra, felnőttek számára olykor ijesztően soknak tűnik. Szülőként tudjuk, hogy mennyire kényelmetlen egy-egy nyílt és célratörő kérdésre kielégítő választ adni. Mert bizony, ha a válasz nem elég kielégítő, akkor következik még tíz rávezető kérdés, egészen addig, amíg megtudja, amit szeretne. Hogy születik a kisbaba? – kérdezi a legkisebb. S ha csak kertelek, vagy próbálom körülírni, netán előadom a gólyamesét, rögtön megérzi, hogy itt még valami van, amit neki föltétlen meg kell tudni. És jönnek a kérdések, szépen sorban, ha kell, napokon keresztül. Érdekes, hogy az engem kényelmetlenül érintő kérdések visszatérnek. Egészen addig, amíg már nem lesz kényelmetlen megválaszolni. Dédi hogy halt meg? Miért halt meg? Mit csinál most? – születnek meg a kérdések a lét másik végéről is, s én igyekszem őszintén, hitem szerint válaszolni.

Kedves Olvasó! Gondolkodtál már a születéseden? A magad egyszemélyes élményén? És a halálodon, amely ugyancsak egyszemélyes? Amíg a buszra vársz, amíg a sorban állsz, gondold végig, melyek azok a kérdések, amelyek kényelmetlenül érintenek. Ott időzz el, járd körül, vedd elő gyermeki őszinteségedet, és ne félj kérdezni, keresni. Az élet két bizonyossága közt pedig éld meg a magadét, egészen, teljesen.

Kiss Zsuzsánna, Ikland-Nagyernye