Szeptember elején a Marosvásárhelyi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet tagjaival és konfirmálóink egy csoportjával kétnapos kirándulásra, tanulmányútra indultunk. A Bethlen Gábor Alapítány által támogatott kirándulásunknak ezt a címet adtuk: Petőfi Sándor és Szent László király nyomdokain.

Kirándulásunk első állomáshelye Fehéregyháza volt, ahol a Múzeumkertben és a turulmadaras emlékmű mellett a 200 éve született nemzeti költőnk, Petőfi Sándor és az 1848/1849-es magyar szabadságharc hőseinek emléke előtt tisztelegtünk.

A múzeumkerttel és a turulmadaras emlékművel átellenben felépült millenniumi unitárius templomban éppen ott tartózkodott a fehéregyházi unitárius leányegyházközség gondnoka. Aki nem csak a templomot nyitotta ki számunkra, hanem vezetésével felmehettünk annak tornyába is. Onnan pedig megmutatta, hogy 1849. július 31-én hol zajlott a csata, hol álltak fel egymással szemben a csapatok, és hol tartózkodhatott, a csata hevében merre menekülhetett Petőfi Sándor. Úgy, ahogyan azt neki is mások, történészek elmondták, megmutatták.

A millenniumi templomba belépve gondolataim visszaszálltak a XX. század utolsó évtizedébe. Egy ősz hajú, idős lelkész kedves arca, alakja elevenedett meg lelki szemeim előtt, aki valamikor az 1990-es évek közepén meglátogatott bennünket a kolozsvári teológiai bentlakásban. Verseit osztogatta szét körünkben és közmunkára hívott Fehéregyházára. Segítsünk mi is a fehéregyházi unitárius templom alapozási munkálataiban. A közmunka képei is megelevenedtek gondolataimban. Ahogyan felnőttek és fiatalok lelkesen dolgoztunk egy napon át, hogy elkészülhessen az új templom alapja.

A templomépítésre készülve az idős lelkész írt egy verset, amelyet akkor, a közmunka alkalmával megtanultam. Idén szeptemberi látogatásunk alkalmával a fehéregyházi templomban ifjainknak elszavaltam. így hangzik a költemény:

„Templomunk még rajzban, de ki látja, lássa:

Tőle is függhet szép megvalósulása.

Emeli értékét Fehéregyházának,

Kik az építőkkel a jövőbe látnak,

S akik felzárkóznak áldozatos tettel,

Hű zarándok szívük itt enyhületet lel.”

Az ősz hajú, idős lelkész azóta az örökkévalóság honába költözött. A templom azonban felépült. Nyugalmat, enyhületet, hitet, erőt ad az istentiszteletekre egybesereglő gyülekezetnek és a betérő zarándokoknak egyaránt.

Fehéregyházán ez év szeptemberében, a múzeumkert és a turulmadaras emlékmű szomszédságában felépült millenniumi unitárius templomban mi is zarándokokként megpihentünk, emlékeztünk, enyhületet leltünk. Emlékeztünk a múlt hőseire, mindazokra, akik 174 évvel ezelőtt a szabadságért harcoltak, és Fehéregyházán pihenik örök álmukat. Közöttük 200 éve született nemzeti költőnk, Petőfi Sándor is.

Októberben, amikor szabadságharcaink hőseire emlékezünk, kérjük a gondviselő Istent, áldja meg a szabadságért harcolók, síkra szállók és érte életüket is feláldozók emlékét. És áldja meg az emlékét mindazoknak, akik a távolabbi vagy közelebbi múltban másokért éltek, emberi közösségeket, egyházat szerettek és szolgáltak. Lángoltak, lobogtak, építettek, jövőt álmodtak és példát adtak szolgáló életükkel.

Kecskés Csaba, Marosvásárhely