„Mert nálad van az élet forrása…” (Zsolt 36,10a)

Ízlelgetem a zsoltár gyönyörű sorait, szépsége lenyűgöz, különösen a tizedik soré: „nálad van az élet forrása.” Az eklézsiánk könyvtárában van egy nagyon régi, Károli Gáspár fordítású szentírás, amelyet 1805-ben nyomtattak Pesten. Ezt a bibliát „Alsójárai Tekintetes Pápai István Úr kegyes özvegye, Tekintetes Gyulai Sofia Úr asszony ajándékozta a Tordai Unitária Szent Eklésiának” 1824-ben, amikor a gyülekezet fungens papja Aranyosrákosi Székely Sándor volt. Ebben a szentírásban a 36. zsoltár tizedik sora így olvasható: „Mert te nálad vagyon az életnek kútfeje.” Mi is volt a kútfej?

A kútfej vagy kútfő nem más, mint a forrás, ahonnan a víz fakad, ered. A zsoltáros megállapítja, hogy Istennél van az élet kiapadhatatlan forrása, kútfeje. Ám Isten nemcsak az életünk, hanem az életerőnk, az életszeretetünk, az életbe vetett hitünk adója, táplálója is, olyan, mint a szomjazónak az életmentő, tápláló, erőt adó forrásvíz. Tartsuk hát tisztán hitünk forrásvizét, forrásvidékét, mert életünk során sokszor kell merítsünk belőle a nehéz helyzetekben.

Egy érdekes leírást olvastam arról, hogy mi a különbség a forrás és a mocsár között: Mindkét helyen víz tör a felszínre, azonban a mocsár nem választja ki a vizet, így az nem folyik el, nem isszák meg az állatok és ezért a víz megposhad, a terület vizenyőssé, ingoványossá, veszélyessé, sokszor szagossá válik, ezért mindenki messzire elkerüli. Ezzel szemben a forrás vize kifolyik, a szomjúhozók isznak belőle, szomjukat oltják jéghideg vizéből. Öntözi a földeket. Kifolyik a víz. Ennyi a különbség a forrás és a mocsár között. Nos, ha azok az értékek, szépségek, amik lelkedben, szívedben vannak, nem áradnak ki, nem vagy képes elajándékozni, átadni másoknak, hasonlatos leszel a mocsárhoz. Tudj ajándék lenni mások számára, ne félj, hogy kiürülsz!

Ha egy porta üresen marad, az udvaron lévő kút vize is elapad. Igazából az történik, hogy a kutat a föld hajszálerei táplálják. Ha a vizet állandóan kimerik, a kis hajszálerek még meg is vastagodnak, s így mindig friss, egészséges ivóvíz lesz a kútban. Ha rendszeresen nem merik a vizet, a víz pangani kezd, a hajszálerekben is kezdenek lerakódni a különféle ásványi anyagok, eltömődnek és a víz elapad, a kút kiszárad. A kút halála, ha senkinek nem kell többé a vize. A kút akkor él, ha újból és újból kimerik, egyszóval: ha folyamatosan, állandóan használják.

Az ember szíve arra való, hogy szeressen, adjon, ajándékozzon. Az ember halála, ha magába zárkózik, ha csak magának él. A jó ember olyan, mint a jó kút, sokan felkeresik, használják, mások javára, előnyére, hasznára van. (Böjte Csaba) Legyünk hát embertársaink, közösségeink számára mindig éltető, erőt adó, felfrissítő kútfő, szomjat oltó forrásvíz.

Józsa István Lajos, Torda-Aranyosgyéres