Ígéretbeváltó Istenem!
Elcsendesedtek az adventi zarándoklépteim, s a nagyheti futásom is révbe ért. A csend ölel át, s lefogja két kezem, már nem kell a küszködés, hogy tökéletes legyen az ünnep, csak engedem, hogy szeress engem, Isten.
Szenteste van… az éjsötét ég alatt keresem a csillagot Betlehem felett. Készítem magamban a bölcsőt, az almot, készülök ajándékodra. Ablakot nyitok a lélek mélyéből, s előveszem az úton begyűjtött léleklángokat. Nem jöttem üres kézzel, üres szívvel, s lehet, hogy töredékes a gyűjtemény, lehetne fényesebb minden láng, de fogadd el…
Hallom az angyalok énekét, s a pásztorok subáján engedem elszenderülni mindazt, ami nyugalmat nem talál. Már nem zilál a szív, csak vár, hogy megnyíljon az ég, s egy égi kéz felém nyújtsa Gyermekét…
A világ ma békét köt önmagával, s leteszem a fegyvert én is. Mi ellen, ki ellen harcolok? Az ígéret beteljesült, a csillag kigyúlt, a jászolban szendereg a jel: szeretsz engem, Isten!
Köszönöm ezt az estét, és köszönök minden estét. A békéseket és az álmatlanokat egyaránt. Köszönöm a nappalokat, a hittel teliket s a kétkedőket. Köszönöm a hétköznapok s a nagy pillanatok egymásnak feszülését, mert minden dallamot együtt énekeltünk.
Hallom az angyalok énekét, s a három királyok ajándéka mellé hadd tegyem le én is hitem, szívem aranyát, tömjénjét, mirháját.
Hallom az angyalok énekét, s megköszönöm, hogy most is mellém ülsz, kenyeret törünk, míg halkan belesírja magát a világba a szeretet, s újra gyermek leszek én is, és hinni akarok az angyaljárásban, az örömszerzés irgalmas, gyógyító szeretetében, a csodában, a csilingelő száncsengős dalokban, ígéretekben, hogy a mennyből az angyal, a csendes éj, s az Istennek fia, aki született… ha csak néhány percre, de megállítja ezt a szennyében pörgő világot.
Szenteste van… az éjsötét ég alatt egyetlen csillag, fényszilánk, de az Isten tenyerén a világ. Hadd érezzem így. Hadd higgyem, éljem, érezzem, énekeljem, imádkozzam így. Úgy legyen… lehetne úgy?
Legyen meg a te akaratod!
Angyalok énekét hallom, pásztorok s királyok csizmája cuppog bele a mennyei dalba, de én mégis velük tartok, sárban vagy havas utakon, nem fontos, csak az égi ének el ne haljon: dicsőség, mennyben az Istennek, neked Istenem, s a földön békesség, az emberekhez jó akarat. Ámen!
Buzogány-Csoma István
Szentivánlaborfalva-Kézdivásárhely