Örökkévaló Isten, mennyei, jó Atyánk!

Örömünkben és bánatunkban egyaránt téged szólítunk meg, és hívunk segítségül, mint annyiszor életünk során. Köszönjük, hogy ma is meghallgatsz minket!

Pünkösd ünnepe örömmel és irántad érzett hálával töltötte el szívünket, hiszen szent lelked által diadalmaskodott a jézusi tanítás és megalakult az egyház, a Jézust követők szeretetközössége, az az egyház, amely több, mint kétezer éve lelki életünk, hitéletünk otthonának adója.

Jó volt érezni, hogy a hitben, a hit által összetartozunk. A tanítványok lelkesedése, öntudatra ébredése által mintha mi is öntudatosabban kerestük volna a veled való kapcsolatot. A tanítványokból lett apostolok mindannyiunk számára példaképek lettek a hit megélésében. Amikor azt olvastuk a Bibliából, hogy a tanítványok kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban, mintha magunk is egyre ellenállhatatlanabb vonzódást éreztünk volna a templom, a gyülekezet, a közösségi élet után.

Istenünk! Olyan gyorsan elmúlt a pünkösdi ünnepünk is, mint a pünkösdi rózsa virágzása. Ünnepi örömünk után a trianoni békediktátum 103 éves gyászos emléke, keserűsége ülte meg lelkünket. Ma is fáj a léleknek, hogy az ezeréves magyar hazát az önző, érdekeiket követő nagyhatalmak szétdarabolták, testvért a testvértől országhatárral elválasztották.

Ma is, mint eddig is annyiszor a történelem során, benned találunk menedékre, benned találunk egymásra, benned találunk új hazára, a te magasságodban, a szellemi, lelki országban. Gyászunkban és egymástól való elszakítottságunkban még mindig érezzük a nemzeti mágnesességet, ami vonzza a közösségünk tagjait egymáshoz. Az idő elteltével egyre jobban érezzük, hogy összetartozunk, mert közös a múltunk, a történelmünk, a kultúránk, az anyanyelvünk, egyszóval a gyökereink.

Add, Istenünk, hogy a költővel keressük meg és találjuk meg az igazi hazánkat:

„Szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat!

Oly hazáról álmodtam én hajdan,

mely nem ismert se kardot, se vámot

s mint maga a lélek, oszhatatlan.

Álmodj, lelkem, álmodjad hazámat,

mely nem szorul fegyverre, se vértre,

mert nem holt rög, hanem élő lélek.”

(Babits Mihály: Hazám)

Istenünk! Hisszük és valljuk a költővel:

Magyarok voltak Magyarország nélkül,

Magyarok vannak Magyarország nélkül,

Magyarok lesznek Magyarország nélkül.

Mert az országnál mélyebb a magyarság,

Mert test az ország és lélek a nép- […]

Országokat lehet szétdarabolni:

Nem lehet legyilkolni lelkeket.

(Reményik Sándor: Mi a magyar)

Add, hogy megértsük a költők felismerését. Add, hogy megértsük immár 103 év távlatából, hogy a „holt rögnél” százszor értékesebb a magyar „élő lélek”, bárhol is éljen. Ámen.

Pálffy Anna-Mária, Szatmárnémeti