Teológiai hallgatóként az ünnepre való készülés egyik legfontosabb feladataink közé tartozik. A prédikációk megtanulása mellett azonban ugyanilyen fontos feladatunk az ünnepre való lelki ráhangolódás. Szívünk húrjait ilyenkor fel kell hangolnunk, mindig az adott ünnephez mérten. Pünkösdre készülve engem személy szerint Péter bizonyságtétele gondolkodtatott el. Mit érezhetett Péter akkor, amikor kiállt, és elmondta első prédikációját úgy, hogy egyáltalán nem volt semmi biztosítéka arra nézve, hogy nem esik utána semmi fizikai bántódása!? Olyan körülmények között szólalt meg Péter, amikor még egyáltalán nem volt biztos a kereszténység útja, és amikor még elevenen éltek benne a nagypénteki dráma történései. De Péter bizonyságot tett, mert tudta, hogy nála olyan igazság van, melyet nem szabad elhallgatni. Fülében még hallotta talán a Mester szavait: „A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék.”(Mt 5,15)

És ekkor fogalmazódott meg bennem a kérdés: vajon ma én mint tanítvány és Jézust követő ember ki mernék-e állni ilyen körülmények között. Merném-e vállalni a kockázatot? Merném-e vállalni, hogy esetleg magamra maradok az igazságommal? Vajon hogy néznének rám az ismerőseim? Kérdések sokasága tolult elmémbe, amikor rájöttem arra, hogy Péter és az ott lévő tanítványok miért cselekedtek így. Nem gondolkodtak ilyen kérdéseken, mert náluk volt egy olyan erő, amelynek birtokában nem volt ok a félelemre. Már nem félt Péter, amikor kiállt és elmondta első prédikációját, mert tudta, hogy Isten ügyét képviseli. És egy maréknyi ember és egy bizonyságtevés az igazság mellett elindította a kereszténységet világhódító útjára.

Mit kell hát pünkösdre készülve lelkiekben tennem? Meg kell állnom az isteni igazság mellett. Arról bátran bizonyságot kell tennem, mert az Isten igazságának üzenete közösségformáló erő, olyan folyamatok elindítója, amelyek képesek megváltoztatni nem csak egyének, közösségek életét, hanem akár a világét is.

Magammal kell vinnem a prédikáció erkölcsi és teológiai üzenete mellett a péteri lelkületet és kiállást is, mert lehet, hogy néhányakban otthonra lel a gondolat, és az üzenet szíven találja őket.

Pünkösd, mint az egyház megalakulásának ünnepe, tenni akarásra késztet. Tennünk kell, cselekednünk kell Isten országának megvalósulásáért. Tennünk kell közösségeink erejéért, egymásba kell kapaszkodnunk és tettre készen kell állnunk. A mai világunk is erre késztet, legyünk „lelkesek” hétköznapjainkban, és figyeljünk egymásra és az örök, maradandó értékek világára.

Hinnem kell abban, hogy közösségeinkben Isten lelke munkálkodik, bennünk munkálkodik a jóravaló képesség és a szeretet útján, a jézusi úton képesek vagyunk járni. Talán akár az akkori hallgatóságban, bennünk is megfogalmazódhat a kérdés: “Mit tegyünk, atyámfiai?” (ApCsel 2,37b)

Ilkei Lóránd, teológiai hallgató, Vargyas