A nagy tapasztalat mindannyiunk közös emléke: megszülettünk. Itt vagyunk. Az elkövetkező nagy tapasztalása lesz mindannyiunknak: maga a meghalás. Utána majd ott leszünk.

Földi időnkben gyakorolunk, élményeket gyűjtünk, tapasztalásokat, amelyekben az  élet él.

Maga az élet lobog a temetői gyertyák lángjában, mi, élők így emlékezünk.

Maga az élet válik mulandóvá a temetői virágok hervadásában.

Maga az élet folytatódik, mikor az emlékezés és tiszteletadás gyakorlatában rendezzük kapcsolatunkat elhalt szeretteinkkel. Emberöltőnyi életünk akkor válik élhetővé, ha megadjuk az időt a sír mellett az „odaátra” távozott embertársaink emlékének. Így fogadhatjuk a nagy ajándékot, amivel szolgálja a halál az életet, életünket.

A test elmúlásáról is emlékezünk, a testi élet szenvedéseiről és behatároltságáról. Ami velünk marad, ennél sokkal több: hangulat, érzés, gondolat, szeretet. Örök élet.

Ez lobog a gyertya lángjában, ez pompázik a virágok illatában, a temetői látogatásban, a tisztelet kifejezésével.

Jó nekünk emlékezve imádkozni.

 

Bartha Mária Zsuzsánna, Kocsord