Eszembe jutnak, azok az örömteli pillanatok, amikor neked vittem a virágot, édesanyám. Nagyot dobbant a szívem, amikor kezemben a csokorral indultam feléd, és minden szálba titkon legszebb álmaimat és gondolataimat rejtettem. Te örvendezve vetted át, s gyönyörködtél benne, amíg teljesen el nem hervadt. Gyermekként úgy éreztem, hogy nincs olyan nagy tragédia, amelyet ölelésed, közelséged, meg ne szüntetne. Karjaidban meleg biztonság ölelt körül, amely bátorított, ha féltem, és erőt adott, amikor félénken hozzád bújtam.

Ma gyermekeimet látom ugyanígy: ha pillanatnyi küzdelmeiket elveszítenék is a hétfejűvel, visszavonulnak az oltalmat nyújtó ölelésbe, s egy szempillantás múlva ismét hősök és diadalmasok lesznek. Elég egy kis cseppje az anyai szeretetnek, és visszatér a rend a világba.
Gyermekként minden sokkal egyszerűbb: mindig győz a jó és az igaz, aki pedig ellopja a másét, vagy csellel és árulással szerez országot, nevet és vagyont, megkapja méltó büntetését. Meseországban minden a helyén van. A zászlókat ott vígan lobogtatja a szél és a szavakért a házfalon nem jár bírság vagy megtorlás. A kis királyfi mindig győz, és minden gyerek kicsit önmagát látja benne.

Felnőttként értem csak igazán, hogy mennyire féltettél, pedig törődésedet sokszor túlzottnak éreztem, s legyintettem, amikor azt mondtad: meglátod, amikor neked is lesz gyermeked. Ma látom, hogy mennyit is jelentett szavad, és mennyi bölcsességet rejtett minden gondolat. Hány édesanya aggodalma öröklődött át szívedbe, és hány nemzedék odaadó szeretetéből fontad legforróbb ölelésedet. A bátorítás győztes katonái bizony sokszor meneteltek fegyelmezett sorban, hogy erősítsék az összetört szívet. Talán te sem tudod hányszor virrasztottál, hogy nekünk jobb legyen.

Ma is hoztam virágot. Ezek nem hervadnak el. Szívem dobbanásából, lelkem legszebb rezdüléseiből kötöttem, és gondosan kiválogattam a legszebb színeket. Emlékek pompáznak benne díszesen, örömök, amelyeket közösen éltünk át. Közte vannak gyermekéveim, a kamaszos viták, a hála, hogy mindig ott voltál. Fogadd, olyan szeretettel, ahogy én adom. Ezt nem kell vízbe tenni, eláll.

Gál Zoltán, Gagy