A hajó csendesen úszott a vízen. A nap melegen ragyogott a felhőtlen égbolton. A tanítványok halásztak, egymással beszélgettek a közös élményekről, néha nevettek is egy-egy vicces történeten. Megbeszélték, hogy mi tetszett a legjobban a Mester tanításaiból, kérdéseiket is megfogalmazták, és némelyik közülük semmiképp sem tudott egyetérteni Isten országának megvalósítható eszméjével. Így volt, hogy hangosabbra sikeredett az eszmecsere, és az erőteljes hangot egy-egy felhívás csendesítette le: a Mester épp elaludt, ne zavarjuk.

A Mestert tényleg elnyomta az álom. Sok emberrel találkozott, sokak panaszát hallgatta végig, és szinte mindegyikükért mondott egy imát. Fárasztó volt építeni a lélek köveiből, a szív érzéseiből, mert sokszor a köveknél is súlyosabbak ezek. Mikor lefeküdt a hajó egy csendesebb zugában, arra gondolt, hogy bár az alapozással végezhetne addig, amíg a tanításban meg nem akadályozzák. Lassan álomba szenderült, és csak akkor ébredt meg, amikor kétségbeesetten kiabáltak a tanítványok.

Az ég elsötétült. Villámok cikáztak, és a hatalmas mennydörgések miatt rettegve kerestek menedéket a hajón utazók. A hullámok ide-oda vetették a hajót, és mindenki segítségért kiáltott. Csak a Mester állt szótlanul. Feltekintett az égre, csendesen imádkozott, és valami megváltozott. Mire összekulcsolt kezét leengedte, a vihar elmúlt, lassan oszlani kezdtek a felhők, és a hajó ismét csendes vizeken járt.

A Mester lecsendesítette a tengert. Azóta is lecsendesül, amikor életünk hajóján magunkkal visszük a tanítást, amelyet tőle hallhattunk. Lecsendesül, amikor úgy tudunk imádkozni, ahogyan ő tette. Kisüt a nap, amikor emberi nagysága egy kicsiny szeletkéje megnyilvánul mibennünk. Amikor példát mutatunk, felemelünk, vigasztalunk, amikor örömben osztozunk, és látjuk egymásban az értéket, ő ma is lecsendesíti a morajló tengert mibennünk. És ezek által épülnek a falak a Mester által elkészített alapra. Van, ahol már le is bontották a falakat, széthordták a téglákat, és mégis épül tovább. Benned, bennem, bennünk és általunk.

Miért is csüggedünk, mi kicsinyhitűek?

Gál Zoltán, Gagy