Korántsem kívánom a Tolsztoj azonos című realista regényét „lekoppintani”. A cím egyezése egyszerűen a szókapcsolat átvételéből adódik, amely által azonban egy másfajta, az egyén és környező világa közötti konfliktusra szeretném a figyelmet terelni.

Valahogy úgy látom a mai helyzetet – s tulajdonképpen nem volt ez másként a Jézus idejében sem –, hogy életünket három kifejezés határozza meg: mindent, most és nekem. No, persze ezeket lehet ragozni is. Tehát alapvetően az ember mindent szeretne elérni, megszerezni. Teszi ezt úgy, hogy az említett mindent a lehető leggyorsabban elérje, s természetesen úgy, hogy az a maga hasznára legyen. A nagy baj az, hogy ezeket mind a kizárólagosság körülményei között gyakoroljuk. Azaz a mindenből nem hagyunk, mert nekünk minden kell. Az időkeretekből nem engedünk, mert ugye a határidők mindig végesek. S a nekünk járó nyereségre természetesen igényt tartunk.

Csakhogy mindent nem lehet megkaparintani. Egyes tényezők számára időre is szükség volna. Meg hát a magunk javára való „harácsolás” ismételten sok nehézséget szül.

Ezzel párhuzamosan mi keresztényeknek nevezzük magunkat. Ez azt jelenti, hogy akár Jézust imádjuk, vagy „csupán” példaképnek tekintjük, mindenképpen fontosnak tartjuk azokat a kijelentéseket, amelyeket a Názéreti tett, s amelyek nemcsak hitünket határozzák meg, hanem mindennapi cselekedeteinket is vezetni hivatottak.

Tehát mit mond ő (szemelvények alapján így, három percben)?

„Minden parancsolatok között … A második …: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.” (Mk 12,29-32) – azaz mint magadat – vagy:

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük! Ezt tanítja a törvény és a próféták.” (Mt 7,12)

Ennek fényében tán fontos volna így, orosz-ukrán háborús helyzet, húsvétra készülő böjti időszak és az anyaság lehetőségét ünneplő nőnapi jókívánságok közepette átértékelnünk a mindent-et, most-ot és nekem-et, valamilyen jézusi formában. Például úgy, hogy „Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól” (Jn 10,18). Mert kincsedet te magad ajánlod fel a te felebarátodnak. Vagyis nem minden és nem most szükséges, és nem is csak nekem kell. Nézzünk a felebarátunkra is!

Fülöp Dezső Alpár

Ádámos