Szinte nagypénteki szomorúsággal tekintünk a mai napra, mert úgy éljük meg, mintha itt volna a vég. Persze tudjuk, hogy ez a vég nem az a vég, azaz nem lesz ma vége a világnak, de, lám, ismét lejárt egy esztendő! Szomorúságunk oka, hogy – kimondva, vagy csupán gondolva – érezzük: tőlünk múlik. Nem az idő vénült meg, hisz a legnehezebb tél után is érkezik kikelet, s megújul a természet, hanem mi lettünk öregebbek ismét egy évvel.

Tán szomorúság leple borul ránk az el nem végzett feladatok, eltervezett és be nem teljesített megvalósítások emlékezete miatt. Pedig az év elején sok mindent reméltünk, terveztünk, fogadtunk. Most pedig az időnek küszöbén társadalmi kényszerként nehezedik ránk a számvetés, a mérleg készítése – és tán sokan félünk: vajon, ha megszámláltatunk, nem találtatun-e híjával? S ha más észre sem venné tán a hiányt, önmagunk és Isten előtt mások nem lehetünk, mint őszinték.

Pedig én kitörnék ebből a társadalmi kényszerből. No, nem azért, mintha a számvetés szükségtelen volna – igenis fontos időről időre megállni és számba venni az elmúltakat, vagy – mint a helymeghatározó eszközök szokták – újratervezni önmagunkat. De ezt mindenképpen az esztendő végén kellene tegyük? Mert, ugye, még ott állnak a karácsonyfák házainkban, s azt is hangoztattuk, hogy a szeretetnek sem kizárólag az ünnep néhány napjában kellene működnie, hanem máskor is. Vagy a hálát sem kizárólag Szent Mihály vasárnapján, őszi hálaadás napján gyakoroljuk, hanem folyamatosan. Nem lehetünk annyira képmutatók, hogy csak az alkalom kedvéért éljünk meg bármit is. A számvetést sem korlátozhatjuk ide, az év végére.

És azért is kitörnék ebből a társadalmi kényszerből, mert annyira képmutatók sem lehetünk, hogy – amint az elején írtam – valamiféle lélekfájdalommal szomorkodjunk az esztendő elmúlása fölött. Nem temetünk senkit sem, atyámfia! Csak a kalendáriumot rántjuk le a falról, s azt is csak azért, hogy frisset tegyünk a helyébe.

Számomra e mai napon Pál apostol szavai csengenek a fülemben: „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!” (1Tessz 5,16–22)

Most vagy bármikor, ha számvetést tartasz, lásd meg az életnek jeleit, amint karácsonykor a születésben vagy húsvétkor az örök életben is azt ünnepled, s az élet megtalált jeleinek örvendj szüntelen, s azokért hálát adj annak, aki az életet neked adta!

Most óév/újév küszöbén tapasztald meg, hogy lám – kezdet és vég ellenére – folyamatos az Istennek áldása, amivel megajándékoz mindannyiunkat!

 

Fülöp Dezső Alpár

Ádámos